Csak most látom, hogy Kukorelly Endre a múlt héten beszólt az erőforrás-miniszternek díjügyben (József, Kossuth). A nyílt levél és Szőcs kulturális államtitkár magyarázkodása máshol is olvasható, én az Irodalmi Jelen oldalán találtam.
Itt csak az ügy érdemi részével van kedvem foglalkozni, a személyes és intézményes mozzanatok nem érdekelnek (nem is teljesen világosak) - végül is ez egy irodalmi blog. Mindazonáltal nem szűnök remélni.
A két levél két népszerű alkotó munkája, egyiket jobban kedvelem, mint a másikat (nem mondom meg, melyiket melyiknél). Az alkotások legközelebbi rokona (a "Vásárlók könyve"-bejegyzéseken, illetve az ezekre adott válaszokon túl) talán Petőfi "Toldi írójához elküldöm lelkemet" kezdetű költeménye. Bizonyára erre reflektál Szőcs következő megjegyzése is: "hiába volna kortársunk Arany János, ha senkinek nem jutott volna eszébe javasolni őt József Attila-díjra, nem lett volna lehetséges semmilyen módon 'kicserélnem' a nevét valakiével és rácsempésznem mondjuk az írószövetségi listára."
Ami Kukorelly levelét illeti, az a nyelvi tér, amelyben ennek hangja megszólal, fordulatot jelent a szerző pályáján. Az alkotás a képviseleti beszédmódnak szerzőnk műveiben mindeddig ismeretlen regiszterében szólal meg, előzményeit hiába keresnők a "TündérVölgy"-ben vagy a "Samunadrág"-ban, legközelebbi rokona talán Illyéstől "Az ítéletmondóhoz": "S vár és jelre figyel [tudniillik: a nép] s nagy fülelése tág / csöndjében ma rekedt hangom, az ismerős, / jólhordó közeget lel; ami terhe volt, / szétcsattan ragyogón, mint a megért vihar." Szőcs hasonlóképpen lendületes: "leépülés"-t emleget, ami annak a (mint láttuk, más összefüggésben ugyancsak névvel megidézett) József Attilának az akasztófahumorát evokálja, aki így köszöntötte a halálos ágyán rákbetegen fekvő Kosztolányit: "Dezső, rémesen nézel ki, pszichoanalízisbe kéne menned."
Kár, hogy mindkét írást durva hiba csúfítja el, úgy látszik, a hivatalos minőségében megszólaló íróra elbizonytalanítólag hat a közeg. Szőcs ezt írja: "az elmúlt két évtizedben nem sok szerzőt tiltottak be Magyarországon az egyes kormányok – s ha megtették volna, nevetség tárgyának teszik ki magukat." Nemde vagy "nevetség tárgyává válnak", vagy esetleg "[köz]nevetségnek teszik ki magukat" (vagyabb: a körberöhögés veszélyének t. ki m."). Kukorelly vonatkozó mondata: "Kérem Miniszter urat, mielőtt válaszol nekem, mindezt érdeklődje meg államtitkáránál, Szőcs Gézánál." Ez meg vagy "kérem a Miniszter Urat"' vagy inkább: "kérem, Miniszter Úr". Ez a névelő nélküli miniszter/elnök/államtitkár/professzor/stb. urazás viszonylag új és szerintem igen randa fejlemény (kábé a tetszikezéssel van egy szinten - csak ennek legalább van valami falusi legitimációja), legförtelmesebb változata, amikor úgy beszélnek "elnök (stb.) úrról", hogy az illető nincs is jelen.
Köszönöm. Stúdió!
