A Litera Vajda Miklósnál járt nagyvizitben. Az interjú kissé szerkesztetlennek tűnik, itt van mindjárt a címe: "Az egyik lektor I." Ezt csak az érti, aki tudja, hogy a riportalany Csernus Tibor* egyik híres, Három lektor című képén szerepel, Domokos Mátyással és Réz Pállal együtt.** De Bajor Gizi halálát is jobban körül kellett volna járni, mert így a gyilkosság-öngyilkosság kérdése a levegőben lóg. Nem derül ki pl. hogy az előbbi esetben ki is a tettes, pedig ha nem öngyilkosság történt, akkor a dolog elég egyértelmű.
Az interjú különben érdekes, főleg annak aki nem olvassa Vajda írásait, mert nagy része azért eléggé palinódiának, önismételtetésnek hat. Ilyen az Abodyról szóló rész: jó lett volna olyasmire rákérdezni, ami nincs benne Vajda Holmiban megjelent emlékezésében.***
Érdekes, hogy amit Vajda a Literán és a Holmiban is mond Abodyról, erről a szerepjátszásos tiltakozóról, álruhás polgárhökkentőről - "Elfuserált zseni volt, a páratlan tehetsége mellé puha jellem társult" -, vagyis azt, hogy elpazarolta a tehetségét, Abody mintha maga is tudta volna. A szerkesztésében (mármint Abody Béláéban) 1957-ben megjelent versválogatás előszavában ezt írja Karinthy kései, nagy költészetéről: „A szerepjátszásos tiltakozást, az álruhás polgárhökkentést unja már, gyászolja életműve meg nem értését s – ami még rosszabb – félreértését. Ezt azonban másképp intézte el eddig: halogatással, még meg nem érett nagy tervekre való hivatkozással, öngúnnyal néha belenyugvással, elméletekkel. De ez sokáig nem megy. Az író kitör. Átlépi a tárgyát, kényszerű feladatvállalását, ha nem akar belepusztulni önleszállításába. (…) Törvényszerű volt, hogy lírikussá kellett válnia.” (Abody aztán nem vált azzá.)
Azért kíváncsi leszek a Vajda-interjú második részére is.
-------------
* Csernust nagyon szeretem, már csak azért is, mert öregen nagyon hasonlított a nagyapámra, és egy dokumentumfilm, Az_idő_festője szerint munka közben hasonló volt a szórakozott fütyülgetésük is.
**A kép egyébként - mint éppen a Litera egyik korábbi cikkéből tudom - nem kávéházban, in situ, hanem a festő műtermében készült, amelynek épülete mellett később, három éven át, gimnáziumba járva, minden nap elmentem. (Nem gyorstalpalón érettségiztem: miután kijártam az első évet, az iskola új épületbe költözöttt.)
*** Vajda emlékezései közül egyébként az Én nagy, bús magyar sörözésem a kedvencem; egy idő után - vonaton olvastam, idegenek társaságában - alig bíram visszafojtani a röhögésem. Tényleg érdemes elolvasni!
