Nem folyóirat, hanem két könyv.
1. Bortank. Új recept azoknak, akik naprakészek akarnak lenni a világ boraiból. Végy egy egy kiló és tizenöt dekás könyvet, forgasd figyelmesen, dolgozd fel lassan, majd érleld, amit lepároltál belőle. Mészáros Gabriella és Sánta Zoltán frissen megjelent kötetét akár a külföldi borok (és párlatok) bibliájának is nevezhetnénk. Annál is inkább, mert amikor egy közvetlen modorú ismeretlen meglátta, hogy a sötét borítójú, nagy könyvet egy öltönyös ember lapozgatja az utcán, így szólította meg: „Prédikálsz?” („Igen, de vigyázz: bort” – mutattam a „Bortankönyv” címlapját.) Mészáros Gabriellát nem kell bemutatni borismerőknek: nő a borszakírásra még nem volt ilyen hatással Magyarországon. Vagy tizenöt évig Rohály Gáborral együtt szerkesztették a hazai borízlésformálásban meghatározó Borkalauzt. És bár a zsebkönyv mára – elsősorban az internet újundok borblogjainak köszönhetően –, úgy tűnik, betöltötte hivatását, MG nem ül a babérjain. A "Bortankönyv" - ahogy jeleztem - jó nagy, akár „Bortank” is lehetne a címe. Megmértem az éleit: a kötet kiterjedése valamelyest meghaladja agyunk átlagosan 1350 köbcentiméteres térfogatát. És tényleg több van benne, mint ami fejben elfér. Ennek ellenére mégse száraz (természetesen nem is édes!), épp ellenkezőleg: igazán olvasmányos formában, személyes kiszólásokat sem nélkülöző stílusban vezet be a borok és mellesleg a párlatok világába. És a margón nagy hely van a jegyzeteknek, tankönyvről szóval ez sem utolsó szempont.
2. A konyha nyelve. Tavaly az egyik ötcsillagos budapesti szálloda francia séfjével beszélgettem, nagyon szidta a húsdarabolás szerinte kártékony magyar módját. „A magyar hentes másodszor is megöli az állatot” – mondta. De akkor hogy kell darabolni? Ekkor elővette a Larousse Gastronomique-ot, mert „abban minden benne van”. És tényleg. „Alapanyagok, terminológia, alapreceptek – lelkendezett. – Vagy itt vannak az almafajták: hogy hol teremnek, mikor érnek, milyen a formájuk, mire valók, és ugyanez a körtékkel, de természetesen szerepeknek benne receptek – például benne van a gulyás is! –, és persze a különböző állatok helyes bontása…” Aki csak annyit tud, hogy melyik végén kell megfogni a fakanalat, ezt a könyvet, ami nemrég magyarul is megjelent, az is olyan haszonnal és élvezettel forgathatja, mint akik álmukból felébresztve is tudnak mangalicapofát konfitálni. Kár, hogy jó drága. (Váncsa István - ellenvéleményt feltételező - megjegyzése a könyvről itt. A kofta szóra kell rákeresni.) Ja, és a magyar fordítás szerkesztőjeként hátul Luca Anna van feltüntetve, akit - vagy valaki mást ezen a néven? - nagyon-nagyon keveset író, de jó, józan, fanyar hangú költőnek ismerek. Lásd pl. a "Belső erdő"-t, az oldal alján.)
