Érdekes és informatív összeállítás a júliusi Hitelben a leghülyébb nevű magyar politikusról, aki hiába volt a tehetsége mellett még sikeres is, szerintem nem nagyon ismerik. (Engem meg is lepett, hogy van Klebelsberg Kuno utca. De hát Ábel Jenő is van, pedig az még kevésbé életszerű.)
Glatz Ferenc ilyeneket mond pl.: "Klebelsberg tehát (...) autonómiában gondolkozott. Nem akarta a végrehajtó hatalomból, a minisztériumból közvetlenül irányítgatni a költségvetésen belüli alárendelt intézményeket." (Nem aktualizálás 2011-re: az összeállítás alapjául szolgáló film 2002-2003-ban készült.)
Gergely Jenő (amit az 1928-as intézkedésről mondott, nekem új volt): "Közismert, hogy 1920-ban elfogadott numerus clausus törvény a magyarországi zsidóság számára sérelmes intézkedéseket hozott. A törvény 6%-ban állapította meg a tudományegyetemekre és más felsőoktatási intézményekre beiratkozható izraelita vallásúak számát. 1928-ban Klebelsberg ezt a törvényt hatályon kívül helyezi, igaz, a törvénynek megmaradtak továbbra is azok a passzusai, vagyis csak annyi főt engedtek fölvenni, akit jól ki lehetett képezni, akik kellő előmenetelt tanúsítottak, akik erkölcsi és nemzethűség szempontjából megbízhatók voltak, de a vallási, a faji kritériumot kiveszi a csomagból."
Klebelsberg Kunó ilyeneket: "A kultúrpolitika hosszú lejáratú váltó. A kultúrpolitika terén sokáig lehet hibákat elkövetni, mert hogy mi történik azokban a tantermekben, azt a nagyközönség ritkán tudja. Legfeljebb néha a szülők tudják. Ha az adópolitika vagy a közgazdasági politika rossz, a bajok rögtön jelentkeznek, és megmozdul a nemzeti társadalom, és javítani kell a hibás politikán. A kultúrpolitika terén nagyon sokáig lehet észrevétlenül vétkezni, de amikor az új nemzedék felnőtt, akkor az elkövetett hibákon,
bajokon javítani, segíteni már nem lehet. (...) De éppen mivel ez így van, óriási felelősség van a mindenkori kultuszminiszteren, akinek húsz évre előre kell dolgoznia. Nekünk olyan nemzedéket kell ma felnevelnünk, amely húsz év múlva meg fogja állani a versenyt az akkori más nemzetek generációival. És én kérdezem, hogyha a német, az osztrák vagy körülöttünk levő államok népiskolái majd ontják a nyolc osztályon át tanult intelligensebb tömegeket, vajon akkor meg fognak-e állani a magyar dolgozó tömegek a maguk csekélyebb intelligenciájával, a tanultabb külföldi nemzetek munkástömegekének versenyében? Mert óriási illúzió volna azt gondolni, hogy ez csak kultúrpolitikai
és iskolai kérdés: Ez közgazdasági kérdés. Ez kenyérkérdés." (Klebelsberg még Glatznál is kevésbé aktualizál: a szöveg nyolcvanöt éves.)
Poszler György meg állítólag például ezt mondja: "Egy megbolydult méhkashoz hasonlított akkor minden a történelmi Magyarország területén: családok százai, ezrei, tízezrei indultak el, sokan közülük úgy, hogy nem ismerték, nem tudták, mi lesz majd útjuk végállomása." Azért "állítólag", mert nem tudom elképzelni, hogy Poszler ilyen hosszú levegővel engedjen egy mondatot nyomdába. Szerintem eredetileg így nézett ki a szöveg, amit csak a fukar szerkesztő kényszerített egyetlen nagybetű és pont közé: "Egy megbolydult méhkashoz hasonlított akkor. Minden. A történelmi Magyarország területén. Családok százai. Ezrei. Tízezrei indultak el. Sokan közülük úgy, hogy nem ismerték. Nem tudták, mi lesz majd. Útjuk végállomá. Sa." (Aki nem ismerné Poszlert, és azt hiszi, csak hülyéskedek, az olvasson bele itt vagy itt.)
És Korpa Tamás verseit érdemes elolvasni ugyanott. Pl.: "két jegenye zárójelében a csend epizodikus" vagy: "sürög az okozat az okban. / egy török kifőzdéből így lesz görög / méterek múlva. mutációk a virradatban. / nonfiguratív ködök."
