"Lehetséges-e vajon, hogy a politikai költészet mint olyan eleve kell, hogy rendelkezzék valamiféle telosszal, előre formált céllal. Hogy abban a sziklában, amely a politikai költemény anyagát adja, eleve adott a szobor, a vers eleve szoborvers lesz" - kérdezi az előző posztban Ernő.
Szerintem nem, nem eleve. Vagyis nem minden politikai vers születik úgy, hogy a költő kitalálja, mit akar írni, aztán szépen leírja egyik sort a másik alá. Vegyük például Petrit. Vita van mostanában a költészetéről, itt van például Károlyi Csaba ikonoklaszta cikke... De most látom, hogy a kritika majdnem négyéves: hát tessék, ennyit arról, mit jelent a "mostanában" nekem. Miközben vannak kész költők, akik akkor még nem éltek nemi életet! Zárójel bezárva.
Szóval azt írja Károlyi Csaba, hogy "azt látom, hogy a Petri-költészet süllyed. A szerelmes versei ódivatúak és macsók, az alkoholizmus mint világ-metafora kifulladni látszik, a politikai versek utalásrendszere, szójátékai elavulnak." Hát nem tudom. Abban, hogy "Cipőmre nézek: fűző benne! / Nem lehet, hogy ez börtön lenne." szerintem nem tudott semmi jobban elavulni, mint abban, hogy - és vegyünk egy másik politizáló csonka gúlát, Berzsenyit - "Mi a magyar most? Rút sybarita váz." Akárcsak a "Horatiusi"-ban (idemásolom, hogy ne kelljen a Digitális Akadémia hosszú Petri-oldalán szkrollozgatni):
Én már elviselem menetrend nélkül is, csöndben az életet,
tyúkok és emsék között eszmétlen meghúzódnék.
Kerítést foltoznék, tört cserepet cserélnék
újra, s örülnék, ha a zsenge tök virágzik.
Ambícióm annyi se, mint a síri holtnak,
kit bizgatnak a kukacok és haló
pora fölé nem-romló sírkövet álmodik.
Eleget éltem, s láttam. Kurta időm
a csikkes, összeköpködött váróteremben
eltöltöm a horpadt bőröndön
nyugtatva zúgó fejem, nyitott szemmel.
Újság, dohány, dühítőital nélkül is.
Zsebemben van még görbe cigaretta,
lesz ragacsos likőr elhányt üvegben.
Tüzet is ad egy kóbor. S magamra húzom
rossz álmaim a hatalomról, erőszakról.
Álmomban fényes szőrű rendőrkutya leszek.
Merő értelemmé omolva baj nem érhet.
Csak a megsavanyodott Tejút
üszkösíti fölsebzett szellemtalpam.
Míg az ember a styxi révbe jut.
De miért hozakodom ezzel elő? Hát csak azért, hogy szemléltessem: vannak politikai versek, amelyek nem direktek, illetve (vallom: inkább ezer "illetve", mint egyetlen "és/vagy") nem srófra járnak. Ez adott esetben talán annak köszönhető, hogy Petrinél a politika nem élt a költészettől külön életet: lírájának nem járulékos eleme, nem "témája" volt, hanem egyik éltető forrása - éppen úgy (egészen úgy), mint a nők. Ami meg már olyan banális, hogy eszünkben sincs rákérdezni.
És a politikai, közéleti költészetre is igaz, amit Nádasdy Ádám egy nagyon érdekes interjújában többek közt épp a szerelmes versekről mond: "A szerelem ma is szerelem, mint ahogy a halál is halál, a születés meg születés, de egész más az életérzés, ezért nagyon nehéz valamiről ma direktben beszélni." Ennyiben szerintem vannak ma is jócskán politikai versek, csak hát tétovábbak, ironikusabbak mondjuk Adynál. Sőt, akár azt is megkockáztatnám, hogy a sok mai versből áradó sivárság és az önparódiáig iránytalan, amorf magánbeszéd is felfogható egyfajta politikai költészetnek, akkor is, ha nem szerepel a szövegben a "haza" szó.
