Fél év utál végre frissült a Tiszatáj netes archívuma, most elvileg az idei számok is elérhetők, bár gyakorlatilag csak a júniusi és az augusztusi. (A számok majd az oldalszámokat - egyszersmind, szerencsés módon, a pdf-ek oldalszámát - jelölik.) Az augusztusit néztem meg: látszik rajta a szerkesztői munka, már csak abból a szempontból is, hogy egyes nevek (pl. Pomogáts, Babits, Dsida, Reményik) hány közleményben tűnnek fel.
De mégiscsak belenéztem a júniusiba is. Idemásolok belőle valamit. Nem olyan, mint Máraitól valami, mondjuk a "Füves könyv", vagy "A szegények iskolája" egy tétele?
Aki ír, az a múltnak dolgozik. Mint egy részeges pálinkafőző, várja, hogy a mindennapjai kipréseljék, kiizzadják magukból azt, ami érdemes a leírásra. Aki ír, az sóbálvány mindig, saját magáról mintázott szobor, légy, aki megkergül önnön fényétől. Aki ír, szüntelen féltékeny önmagára. Mint egy túlbuzgó karácsonyfa, magára aggatja összes díszét, mindenét őrző hajléktalan, akinek mindig az összes ruháját kell egyszerre viselnie.
Pedig nem. (Megfejtés a végén.)
A júniusiban nem tetszett meg Tandori kétharmad Balassi-strófákban írt verse (24. oldal) az augusztusiban a "Dsida-elérintések, 2011" (7.) annál inkább. (Most nem akar bejönni az oldal, de itt a html változat is, hátha.) A szerintem remek Dsida ma sok helyütt nehezen élvezhető közvetlenül, például a cigarettához írt "Harum dierum carminá"-nak ez a része: "kedvesem! - csipogó, / csacsogó kicsi fecske, / bíbor cseresznye-szemecske, / szeresd szomorú szivemet!" (Bár, a "bíbor cseresznye-szemecske" igazán finom telitalálat.) A "Hulló hajszálak elégiája" viszont - talán mert hamar világos, hogy nem lehet komolyan venni - végig nagyon jó, ez a versszak a kedvencem:
...Most is, amíg e verset írom,
egy hajszál pihen a papíron,
minden kecses, japáni rajznál
finomabb rajzú, vékony hajszál.
Hever halottként odalent és
bennem készül a gyászjelentés:
Félévet élt. A színe barna.
Kitépte gyilkos végzet karma,
nem használt kenőcs, villany, éther...
Szegény, alig öt centiméter.
Na, az ilyen és másféle Dsida-versekből dolgozott Tandori, és lett pl. ez (8.):
Kis cigaretta fátyla tetten érve
a tested által, selyemködű füsttel:
jössz. Ebbe a régi kocsmába,
szemezel kacéran a bádogüsttel:
neked rézzé kifényesítették!
És élvezzük a cigaretta lengő
lepleit, mintha a te hétfátyoltáncod,
igen, az lenne!
Piros-parázs szem, ah, nem nyomorúság,
most még nem. Házromok: háremek,
s hölgyük te vagy, te egyedül.
Csipkeborok vagy csipkebokrok,
és csipkebodrok, és sehogy botorság,
sehogy remény, sehogy ábrándulás,
ki-be, semmi és minden,
fuvolás játékok, ah, cigaretták!
Aztán kórházkocsink
a műtőbe betolják.
Később érezni majd a kínt,
kiáll a cső, gége-körül,
másért hörög a hang.
Ó írod cseresznye-szemecske,
rejtenéd el a szívem! fogd be fülem,
szól a lélekharang.
Most még itt állunk, összeölelkezve,
a folyó fut alant,
örök terekbe.
Oláh János jól megírt, kellőképp fordulatos novelláját (34.) nekem agyoncsapja a laposka vége. Markó Bélának majdnem mind az öt vers jó (41.)
Informatív Mercs István írása (47.) arról, hogy hogyan jelenik meg Móricz a gimnáziumi oktatásban a múlt század második felében. Pomogáts Béla Reményik Sándor és Babits kapcsolatát elemezve (58.) temeti az árkokat, de kicsit minta túllőne a célon, amikor barátsággá stilizálja fel két olyan ember kapcsolatát, akik sohasem találkoztak egymással. Péter László "Szabó Dezső Csíkszentdomokoson" című írásából (68.) Szabó Dezső érdekes. A Szegedi Szabadtéri játékokról szóló összeállítás (105.) abszolúte érdekes, elég jól megeleveníti a fametsző-díszlettervező Buday Györgyöt és Hont Ferencet.
A lap elején Bálint Péter "Hogyan lettem hegylakó" című írása (3.) bennem nem találat olvasójára: a városi ember Hegyalja-érzéseinek ilyen közvetlen kifejeződéseivel nem tudok mit kezdeni. Az meg, hogy valaki nem iszik reduktív bort, nettó hülyeség, bár én sem vagyok osztatlan híve annak, ahogy ezt a stílust Tokajban művelik. (Elbizonytalanodtam: nem a reduktív aszúra gondolt e a szerző - mert olyan meg nincs is.)
(Megfejtés: az engem Máraira emlékeztető szöveg Turi Tímea verse, prózába tördelve.)
