Egy összeállítás, amelynek olvastán, mint egy pihegő Kazinczy, fel-felsikoltozám a gyönyörűségtől.
Babits, Bibó, Dsida, Faludy György, Halász Gábor, Hamvas, Illyés, Jászi, Kertész Imre, Arthur Koestler, Kosztolányi, Krúdy, Márai, Mikszáth, Móricz, Ottlik, Pilinszky, Rejtő Jenő, Sütő András, Szabó Dezső, Szabó Zoltán, Szathmári Sándor, Szerb Antal, Várkonyi Nándor. Azt hiszem, ezeknek a neveknek a legtöbbje az evidencia erejével hat mindenkire, aki ezt a blogot olvassa. Nyilván van, akit az ember jobban kedvel, mást kevésbé. Amit pl. én Szabó Dezső "Életeim" című - "Születéseim. Halálaim. Feltámadásaim." alcímű - könyvéből olvastam, az összehasonlíthatatlanul jobban tetszik bármely Faludy-írásnál. Szathmári István "Kazohiniá"-járól meg korábban nem hallottam, de Grendel Lajos olyan meggyőzően érvel általam tavaly olvasott irodalomtörténetében az értékei mellett, hogy egy antikváriumi Grendel-túrán a kötetben ajánlott könyvek legtöbbjével együtt beszereztem.
Mindent egybevetve, a Google segítsége nélkül szerintem lehetetlen kitalálni, milyen listáról származnak a nevek. Onnan viszont annál gyorsabban kiderül, hogy a Kommentárnak még idei első számában közölt, önironikus, "50 könyv a nagy reakciós könyvespolcról" című válogatásából. (A neten - és ezen nem tudok eléggé sajnálkozni - nincs fenn az összeállítás, csak a tartalomjegyzék.)
A kéthavonta megjelenő, már nyomdai megjelenésében is - ha van ennek bármi értelme, akkor ez esetben biztos: nemesen - konzervatív Kommentár idei első számában negyvenkét mai szerző ajánlotta, ha jól számolom, negyvennyolc szerző ötven XX. századi könyvét. Az ajánlatokban szereplő nevek minimum feléről egészen biztos, hogy senkinek sem a konzervativizmus jut eszébe először (különösen ha egyazon listán, egymás mellett olvassa őket), hanem az irányultságól független minőség. És most jószerével csak a szépírókról beszélek, mert a másik félben olyan szaktudósok is vannak, mint a történész Mályusz Elemér vagy a fizikus Simonyi Károly, akiknek a nevéről ugyancsak nem valamely politikai attitűd ugrik be elsőnek. (Simonyinak egyébként ajánlója, Tallián Miklós sem tulajdonít ilyet, "A fizika kultúrtörténeté"-t azért választotta, mert a műfaj talán legjobb darabjának tartja, amelyben a szellemi kutúra bemutatása nem válik el "az anyagi világ folyamataitól, újdonságaitól".)
Az ajánló cikkek legtöbbje érdekes, figyelmes, nem erőltet elméleteket az ajánlott könyvre, és maga sem tolakszik a könyv és remélt olvasói közé. Jellemző, hogy Panyi Szabolcs Antall József tanulmányait ajánló, különben nem túl színes írása sem politizál, de (de?) ugyanolyan természetességgel utasítja el "a kommunistákkal és a liberálisokkal (meg persze a zsidókkal) való titkos rózsadombi paktum" agyrémét, mint a "Csurkával való eszmei azonosulás, a fasizmus vádjá"-t. Rögtön utána Baranyai Szabolcs Babits meglehetősen kevéssé ismert, "Elza pilóta vagy a tökéletes társadalom" című regényét ajánlja, ezt követően pedig Schlett István az összeállítás talán legalaposabb írásában ugyancsak Babitstól az esszéket, tanulmányokat tartalmazó összkiadást. Vizi Balázs sokkal megérőbb Bibóval ("A nemzetközi államközösség bénultsága és annak orvosságai"), mint Lánczi András a lap legutóbbi számában. Lánczi most Joó Tibor "A magyar nemzeteszme" és Kecskés Pál "A bölcselet története főbb vonásaiban" című könyvét ajánlja. Az előbbit bemutató írásának kezdete kissé faék-egyszerűségű (mintha valaki a terített asztalnál beleinna a borosüvegbe): "Kincsek fölött élünk tudatlanul. Ebben lehetne összefoglalni a kommunista évtizedek szellemi, kulturális következményét. A kommunista ideológia »a történelem szemétdombjára« vetett mindent, ami nem illeszkedett a marxi-lenini történelemkoncepcióba." Akkor már a másik cikknek ez a szintén a kommunizmust odacibáló mondata legalább szellemes: "Szerintem Kecskés Pálnak több hallgatólagos tanítványa van Magyarországon, mint Lukács Györgynek."
Lukácson Somos Róbert is rugózik egy menetet Pauler Ákos "Bevezetés a filozófiába" című könyvét ajánló fiktív levelében: "Persze még Te is azt hallottad az egyetemen, hogy a magyar filozófiai hagyomány elmaradott és szegényes, de nem árt tudnod, hogy ezt a tézist botcsinálta és népbiztosi gúnyából előbújt bölcselők terjesztették hatalmi szóval, egyfelől a polgári tradíciók lebontása, másfelől önmaguk fényezés céljából." Azt nem feszegetném, hogy - európai viszonylatban - korszerű és gazdag volt-e a XX. században a magyar filozófiai hagyomány, de a népbiztosi bőrkabáthoz hozzászólnék. Nekem Lukács igazán se kutyám, se macskám, de ha már filozófusi tevékenységének értékelése során ragaszkodunk a népbiztosi gúnya távlataihoz, akkor nem abból előbújt, hanem inkább abba beöltözött bölcselőnek kéne nevezni, hiszen előbb volt ismert gondolkodó, mint komcsi. Mályusz Elemér "A vörös emigráció" című könyvéről írva Prőhle Gergely is aktualizál. Mályuszt idézi: a bukott kommunista emigránsok egyik utolsó menedékét a külföldi közvélemény jelentette, "amely - szerencséjükre - rosszul vagy alig van informálva az otthoni szereplésükről, s amelyet ennélfogva könnyű félrevezetni." Prőhle szerint "ilyen kis ízelítőt még sokat lehetne idézni a könyvből, jelezvén, hogy bizonyos taktikák, cselekvési modellek, mentalitások politikai rendszerektől függetlenül itt élnek velünk." De persze - teszi hozzá összekacsintva az elképzelt olvasóval - "a mai valósággal való bárminemű egyezés csak a véletlen műve lehet." Hát, ez nem az összeállítás általánosan magas színvonalán szól, hanem a napilapok fórum rovatába szellemesnek szánt stílusban irkáló "privátok" hangja.
Paksa Rudolf "A bor filozófiájá"-t ajánlja. Szerintem Hamvasnak ez az írása túl van értékelve - helyesebben félre vannak könyvelve az értékei -, de a róla szóló lelkes írás nem rossz, és figyelemre méltó, hogy mondjuk nem a parlamentben ülő kiváló borásznak, Tiffán Zsoltnak, hanem a néhai Figula Mihálynak van ajánlva (akinek fiával a cikk szerzője Eötvös-kollégistaként egy szobában lakott). Hatos Pál Szekfű Gyula "A magyar bortermelő lelki alkata" című írása egy mondatban - az összeállításban a kiváló "Föld, föld!.."-del különben saját jogon is szerepelő - Márait is érinti, világosan látva, hogy bizonyos kérdésekben "inkább volt patetikus ... mint az irónia mestere". Mindszenty "Emlékiratai"-t bemutató írásában Szilvay Gergely, amikor a bíboros már a maga korában is anakronisztikus nézeteiről (pl. zászlósúr) és rossz helyzetfelismeréseiről ír, nem tudom, mennyire képvisel széles konszenzust, de nekem Szakolczai György - a negyvenes évek kereszténydemokráciájának egyik utolsó élő szemtanúja - egyik nagy, négyrészes írását idézte fel: "A nagy vita a magyar keresztény politikáról" (negyedik rész, a 12. oldaltól).
Hogy miért van ott a helye a "reakciósok" könyvespolcán például a "Piszkos Fred, a kapitány"-nak (Varga Betti javaslata), Pilinszky "Kráter"-ének (Bartus Gábor), esetleg az "Iskola a határon"-nak (Szegedy-Maszák Mihály), az "Esti Kornél"-nak (Balázs Zoltán), vagy Kertész Imrétől "Az angol lobogó"-nak (Mike Károly), azt most nem tudom itt idézni, helyette mindenkinek azt ajánlom, hogy szerezze meg a lapot, vagy petíciózza ki a szerkesztőségtől, hogy a cikket feltegyék a netre. A legjobb persze az lenne, ha egy értelmes kiadó a baloldali könyvespolc ötven tételét is összerakatná ismert személyiségekkel, és aztán a két összeállítást egy kötetbe rendezve közölné. Nagyon kíváncsi lennék, hogy e balos értelmiségiek is annyira felül tudnának-e emelkedni elfogultságaikon, képesek lennének-e olyan távolságtartással szemlélni a preferenciáikat, mint a "reakciósok" túlnyomó többsége. Konkrétan: sikkantgatnék-e olvasás közben? Mert ha igen, az azt jelentené, hogy nincs minden lehetséges dimenzióban kettészakadva ez a jobb sorsra érdemes ország, illetve hogy valahol, valamilyen vetületben létezik az illyési "haza a magasban", ahol megtörténhet a matematikai nonszensz, és a kettő: egy.
