Egy kedves barátom - ha fogalmazhatok a helyzet komolyságához ennyire nem illő módon semmitmondóan - azt írta, hogy a Litera előszilveszterén hallott Esterházy "nem volt vicces, nem is annak szánta, de nem illett oda, szóval nekem csalódás volt, a nagy koszorús, komoly író az apjával már megint".
Most elolvastam a Literán a "Kafka: Levél apámhoz" című írást. Mint megtudtam, az volt a koncepció, hogy az íróknak egy klasszikus világirodalmi sztorit kellett átdolgozni. (Azt nem tudtam, hogy Kafka írása - amit én Kafka minden más írásánál jobban szeretek - ennyire klasszikus.) Az én szememben pont ez, az írás - szerencsés - Kafka-átirat volta jelent eleve felmentést az esterházys apázás esetleges elunása alól.
Hogy szemérmesen mondjam, én eléggé kedvelem Esterházyt, nekem ő volt ifjúkorom csillaga, már bőven jelentős írónak tartották, amikor elkezdtem olvasni. (Lehet, hogy most Keménnyel vannak így sokan, nem tudom.) Majdnem mindig öröm olvasni, van, amikor boldogság, és csak nagyon-nagyon ritkán semmilyen. (A "Semmi művészet" pl. nem volt semmilyen, csak - mint műegész - nem tetszett, bár ha rajtam múlik, biztos elolvasom még egyszer.)
De nyugi, nem lesz ez ilyen zavartalanul himnikus, igaz, csak apróság, amibe belekötök. Zárójel: Winkler Róbert írásait is szeretem, röhej, hogy még nem adtak neki József Attila-díjat. De egyszer, egy ember nélküli benzinkútról szóló cikkében volt egy megjegyzése: "addig természetesen tiszta a sztori, hogy ha bedobok X forintot, azért tankolhatok Y liter benzint. Sok embernek ez is bőven elég: külön faj az autóját soha tele nem tankoló, 5 rugóért 95-öst-embereké. Nincs is velük semmi baj, csak engem speciel érdekel a fogyasztás, meg minél telibb tankolok, annál később kell megállnom tankolni." Mi az, hogy nincs is velük semmi baj? Kikkel is? Az "5 rugóért 95-öst-emberek" - még jó, hogy nem "emberkék" - "külön faj"-ával? A szegényekkel? Vagy akik így viselik a szegénységüket? Hát, szerintem ez nagyon elrontott bekezdés, W. fényes újságírói pályafutásának Mariana-árka.
Az unkedvenc Esterházy mondatomat is efféle anyagi megfontolások miatt nem szeretem. Az "Esti"-ben van, 132. oldal: "itt (mármint a pénzügyek terén - Sz.D.) a szülők rossz példát mutattak, nem tudták nevelési elveiknek megfelelően leplezni, hogy őket nem érdekli közvetlenül a pénz, se a pénzszerzés, se a pénzhiány, és minthogy nem voltak egészen pénztelenek, Esti, hiába fordította udvariasan orcáját félre, nem tudta nem látni, hogy szinte semmilyen cselekedetüket nem motiválják anyagiak". Amikor ezt olvastam, elkedvtelenedtem: hát honnan íródik nekem ez a könyv? Valahogy úgy éreztem, kevesebb közöm van hozzá, mint addig szerettem volna gondolni. Ez a könyv az én szívemnek - egyszerűen szólva - magyarként kedves és otthonos magyar regény, de lehet, hogy jómódú amerikaiaknak máshogy otthonos jómódú regény is? (Ha van ilyen. De hát épp ez a kérdés, illetve hogy eddig ez nem volt kérdés). Mert azt éreztem, hogy ezekből a mondatokból hideg sugárzik (vagy inkább semmi) azok felé az apák felé, akiket kénytelen érdekelni a pénz, a pénzszerzés és a pénzhiány, és akiknek egyes cselekedeteit (gondolatait, szavait, mulasztásait) sajnos - nem firtatom, mert ebben a mondatban mindegy, hogy önhibájukból vagy azon kívül - csak anyagiak motiválják.
De végül is jó mondat ez. És hát egy író a mondataiért tartozik felelősséggel (de nem akarok itt mondatozni, bekezdést is írhatnék, fejezetet vagy - sorsdöntő - szóközt), nem az én pszichoszociális érzékenységem a mérce.