HTML

Folyóméter - folyóiratfigyelgető

Mit írnak az irodalmi és kulturális folyóiratok

Friss topikok

  • exterminador: Thomas Mann-nal kapcsolatban ne lehetne nívósan fanyalogni? Nana. (2021.11.09. 21:45) Sajtó, hibák, Weöres, madzag
  • bárki314: Kedves Seemann! Hozzáférhető még ez az elemzés valahol? (2019.03.16. 09:25) Ki a tettes?
  • vargarockzsolt: Ezt is meg kéne őrizni. (2015.03.12. 22:22) Kert, kimarkol, zenedoboz, ponty
  • vargarockzsolt: Szántó Dominika és a pénzügyi irodalom Paolo Coelhója. A Rakovszky vers most itt: www.pim.hu/objec... (2015.03.12. 22:11) Interjúk
  • vargarockzsolt: "Nemes Z. Márió szerintem kritikusnak, értekezőnek sokkal jobb, mint költőnek." Akkor most innentő... (2015.03.12. 21:53) Szép és kevésbé szép írások

Linkblog

Decemberi Holmi, kritikarovat II.

2012.01.09. 11:29 Noshát Ernő

 

Az előző posztomban hátulról kezdtem végiglapozni az új Holmi kritikarovatát, kb. a feléig jutottam. Akkor hát folytassuk innen.

Borgos Anna és Szilágyi Judit Nőírók és írónők. Irodalmi és női szerepek a Nyugatban című kötetéről két bírálatot közöl a lap. Az elsőt Bíró Kriszta jegyzi – ő az Örkény Színház színművésze, és ő válogatta és szerkesztette a NőNYUGAT című előadást –, a másodikat Schein Gábor. Mindig érdekes tud lenni, amikor olyan jó ízlésű emberek írnak könyvekről, akiknek nem az a fő tevékenységük, hogy könyvekről írjanak – tehát amikor szóhoz jut a nem hivatásos olvasó. Bíró Kriszta írása is érdekes: lendületes, szenvedélyes esszészöveg, láthatóan a személyes érintettség fűti. Schein Gábor, ahogy az várható is, az irodalomtörténész tekintetével veszi szemügyre a könyvet, és noha igen fontosnak ítéli a megjelenését, számos kritikus megjegyzést tesz. Azt hiszem, hogy magának a kötetnek a jelentőségét ez a két recenzió, ez a két, más-más irányból érkező pillantás együtt szemlélteti.
Schein egyébként úgy ítéli meg, hogy a kötet „nem próbálja felforgatni az irodalmi tudatnak azt a lényegében mindmáig változatlan elrendeződését, amelyben a »női« azáltal válik jelöltté, hogy a alárendeltje marad a jelöletlen »férfinak«. Egy bipoláris szerkezetben bármelyik pólus erősítése a szerkezet egészének erősítésével jár.” Nagyon tetszik, ahogy az írása végén kijelöl egy lehetséges kezdőpontot, ahonnan kikezdhető volna a bevett bipoláris szemlélet, mégpedig magából a kötetből, mégpedig egy Lányi Saroltáról szóló Tóth Árpád-szöveg zárójeles mondatát. Tóth Árpád, miután kijelenti, hogy Lányi „a kiélezetten feminin elemek kezelésében más, mégpedig férfi költők hatása alatt állt”, azt mondja: „(Az egész új lírai mozgalomnak volt valami egyetemesen nőies lágyságú jellege.)” Nemcsak Scheinnek ez a javaslata tetszik, hanem az is, ahogy észreveszi és a meglóbálja ezt a zárójeles mondatot.

Mesterházi Mónika egy olyan költőről, Lázár Júliáról nyújt pályaképet, akinek a versei, meg kell vallanom, nem szerepeltek a látókörömben. Az 1988 óta megjelent három kötetét tekinti át a legutóbbi, 2011-es Még apropóján, számos idézet felhasználásával. Ennyi elég is ahhoz, hogy előkeressem őket, ha legközelebb könyvtárba megyek. Idemásolok egy részletet Az ébredő című versből:

a panelházak oldalában
a foszló matracon
az ébredő hajléktalan
a szemét dörgöli

talán örül, hogy süt a nap
talán éppen egy sötét lyukra vágyik
mint Wittgenstein Norvégiára


A semmi esélye című Marno-kötetet Varga Mátyás recenzeálja. Egyszerre elemző és kritikus szöveg, az egyik legjobb írás, amit Marno-témában olvastam. Marno „egy sajátos, szimultán jelentéskonstruáló és -dekonstruáló játék részesévé kíván tenni bennünket”; „a szemantikai és képi koherencia folyamatos és tudatos felszámolásával a töredékesen megképződő értelemegységek az állandó »visszanyesés« áldozataivá is válnak ugyan, ezzel azonban mégsem egyszerűen csak a jelentésvesztés állapotát reprezentálják, hanem vélhetően az eldöntetlenség és eldönthetetlenség sajátos várakozó-kiváró »reményét« is.” Hozzátehetném ehhez, hogy a Marno költészetéhez épp annak alapján viszonyul az olvasó, annak alapján mond rá igent vagy nemet (stb.), hogy szerinte ez a remény miféle ígéretet hordoz. (Jóllehet ez minden költészetre áll, amely a dzsindzsásba invitálja az olvasóját.) Varga Mátyás az ebben rejlő veszélyeket is érzékelteti, ahogy az alkotói módszerben rejlő kockázatot is: „nyelv »foszló szövetébe« (»elszólásokba«, akusztikai elemekbe, rímekbe)” kapaszkodás, írja, „hol szikrázó szellemesség, hol a nyelv kényszervallatásának benyomását kelti” (s itt példákat is hoz a valóban kényszervallatás-szerű szójátékokra).

Sántha József a Hívás valahonnan című Ágh István-kötetről közöl bírálatot. Ugyancsak rendkívül koncentrált írás, amely elsősorban a kötet magaslati pontjaira figyel. Így jut el a Kastély az Örök Várakozáshoz című versig, melyben meglátása szerint Ágh távolodni kezd „eddigi költészetének kissé túlzott alanyiságától”. A választott idézet, főleg a kezdősora („a vers maga a bűnjel, ha én vagyok a tárgya”) tényleg nagyon szép. „Ennél pontosabban kevesen voltak képesek meghatározni életművük problematikáját”, írja Sántha, majd írása végén arra int, hogy figyeljünk oda Ághra, mert váratlan fordulatokat hozhat még ez az időskori költészet, akár, teszi hozzá, a megújulni tudó Csoórié.

 

Szólj hozzá!

Címkék: tóth árpád schein gábor holmi csoóri sándor marno jános sántha józsef bíró kriszta ágh istván lányi sarolta mesterházi mónika varga mátyás borgos anna szilágyi judit lázár júlia

A bejegyzés trackback címe:

https://folyometer.blog.hu/api/trackback/id/tr543531021

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása