Makkkai Ádám új csúcsokat hódított meg a magyar lírának. Költészetünkben ugyanis aligha írt valaki is verset a százötven kilós hawaii nők fenekéről (az egyetlen potenciális vetélytárs, az ugyancsak Hawaiion - is - élő Alexander Brody prózában érdekelt). Az olyan versnek pedig egyenesen világirodalmi szinten is unikumnak kell lennie, amelyben a másfél mázsát nyomó "egyes női egyedek" hátsó fertályán kívül a teljes olajipar, Viktória királynő és az ufók is cameóznak, Árpád apánkról és Zilahy Lajosról nem is beszélve.
A honlapon is olvasható (a december papír Irodalmi Jelenben tizenöt oldalas) vers szerintem "direkt rossz", én legalábbis egyszerűen nem tudom máshogy olvasni. Tegnapelőtt egy barátomnak - aki különben utálja ezt a blogot - nagy részét felolvastam, némely részét röhögésből kifolyólag csak szakadozottan.
A vers nagyon informatív, például kiderül belőle, hogy a "tabu" a szabályos hangváltozások miatt hawaiiul "kapu", hogy az őslakók nyelvén az "idegen" szó megfelelője "malihini haole", azaz „lehelet nélküli bolond", és hogy a szigetállam jelmondata "Ua mau ke ea o ka‘āina i ka pono". Igaz, ez utóbbi a wikipédiáról is megtudható, de míg a mondat ottani fordítása ez: "Az élet a földön örökös igazságban van", addig - a mellesleg nyelvészdoktor - Makkai szerint a helyes fordítás a következő: "a föld életét az igazságosság őrzi meg".
Idemásolok a versből egy kisebb részt. (De az egészet érdemes elolvasni!)
Bizony bizony mondom én tinéktek
szeretett atyámfiai,
hogy nagyon sok emberetek túl zabál a célon
valamint túl sokat közösül,
s ezért népességetek jelentős része
elhízott, lusta emberekké válik.
Miközben majdnem kivesztetek az élők sorából,
más szempontból túl könnyű volt az
életetek. Mert mire van igazán szüksége az embernek?
Először is lélegzeni kell, másodszor: víz és élelmiszer kell,
S valami hajlék sem árt, ha van éppen a fejed fölött,
mert néha még itt is elég hidegen fúj a szél
és elered az eső. Ruha? Ugyan minek az...
Éljen a meztelen igazság!
És a szigetek persze mindent megadtak tinéktek.
[..]
Sehol nem látni annyi terhes nőt, mint itt.
Korban ezek a 12-13-14 évesekkel is
kezdődhetnek, és mire lebabáznak,
akkora lesz a hátsó fertályuk, hogy az ember
elképedve csodálkozik a férfinép ügyességén,
amivel eltalálja a kritikus bejáratot...
El sem tudom képzelni,
hogyan mívelitek a mívelendőket
akár elölről, akár hátulról,
lovagolva-nyögdicsélve
vagy valamiféle elképesztően
széles terpeszülésben?
Namármost, hogy ezt meddig lehet kibírni,
főleg azért bonyolítja tovább a kérdést,
mert egyes női egyedeitek elérik
a másfél mázsánál nagyobb súlyt is.
Persze egy nőn legyen mit fogni,
de ez a lehengerlő hájtömeg
még az én nem is egészen ártatlan európai
magyar fantáziámat is túlhaladja.
Még egyszer: itt az egész.
