Schein Gábor verse, a Karácsony másnapján, 2011 nyitja a februári Jelenkort. Ismét egy hazavers, ráadásul a jobbik fajtából. Hét versszak, hétszer hét sor, nem fogom bemásolni az egészet. A vissza-visszatérő megszólítás, azt hiszem, telitalálat, mindjárt az első mondat ezzel veszi a kezdetét:

Kísértethazám, ha rólad gondolkodom, honnan vegyek
annyi szeretetet, hogy visszanyeljem a gyomorból felöklendett
irtózatot, a savas, keserű ízt? 

A folytatás („Sosem volt erkölcsöd, és míg / panaszaid kivetnek a világból, gyilkol a politikád”) talán sprődebb a kelleténél, legalábbis az én ízlésemnek. Hanem aztán a harmadik versmondat, főképp az első fele a telibe találó hasonlattal, megint a helyén van:

A szívben itt,
mint karácsonyi fényfüzér, mákonyos hazugságok ragyognak,
és ha besötétedik fölötted az ég, reggelre még többen lesznek
a megátalkodott hülyék, a sunyi törekvők, az atyáskodó gonoszok.

A második versszak elejét bemásolom még, mert ez is nagyon tetszik:

De látod, én most is ébren vagyok. Mögöttem rakva
a könyvespolc. Mit ér? Könyvekkel már nem tévesztelek össze.
Szemben az ablakon túl a háztetők távolabbra húzódnak,
nem látszik az utca. Gyűlöltem itt iskolába járni. 

Tényleg nem akarom végigzongorázni az egészet. Nagyon keserű költemény, eljut egészen a háború és a terror képeiig, a teljes széthullásig. („A gipszből öntött istenek / soha sem gondoltak az örökkévalóságra. Elvégre a terror / parancsa ez: a gondolat legyen konkrét, mint egy kivert fog!”) A közeljövőben egész biztosan nem lesz az iskolai szavalóversenyek sztenderd darabja, de hát, ahogy mondani szokás, ez legyen a legnagyobb bajunk.
 

*

(Érzek ugyanakkor némi zavart az Erőben, ám ez messze nem Scheinre és a versére vonatkozik. Hanem a zsánerre. Nem is volna méltányos ide kapcsolnom, talán majd egy külön poszt témája lesz.)