"Vegytiszta logika" című versében írja Lackfi János (Magyar Napló, febr.):
ami pedig a fűszerhasználatot illeti, bazsalikomot
és őrölt gyömbért, szerecsendiót és édes-savanyút,
ez afféle pasi-dolog, a legmenőbb séfek
egytől egyik férfiak, vegytiszta logika az egész
némi vad hímösztönnel keverve, női szeszélynek
nincs helye.
Nincs itt semmi logika, csak hormonális ("hímösztön"-ből fakadó) és társadalmi tényezők együttese. A menő séfek tényleg férfiak (mármint többnyire; itt egy interjú az egyetlen magyar Michelin-csillagos séffel [a Costes magyar étterem, de Miguel Vieira ugyebár nem magyar]), szóval azért férfiak a séfek, amiért jellemzően a karmesterek sem nők. A konyha a békeidők irodai katonaságánál sokkal szigorúbb, fegyelmezettebb és hierarchizáltabb üzem. (Ma mindenki tegeződik a munkahelyén, de konyhafőnökkel szemben tudtommal ez nem általános.) Ez a munka ráadásul rémes időbeosztással jár: a séfek akkor és csak akkor dolgoznak, amikor mindenki másnak szabadideje van. Ez azért elég nehezen egyeztethető össze a hagyományos női életmodellekkel, ahogy húszliteres fazekak emelgetése is. Szóval a logikától a nők még nyugodtan fűszerezhetnének, annak ehhez semmi köze.
Van még két Lackfi-vers (mindegyik élén ezek az ajánlások, a szélesebb közönség előtt jórészt ismeretlen címzetteknek - van ebben valami modoros), elég gyengék, a "Vártán" (Pécsi Katalinnak ajánlva, vajon miért?) annyiban érdekes, hogy a politikai költészethez próbál hozzászólni, bár szerintem nem éri fel a témáját. Ernő kedvéért másolom ide, aki e témában készül posztolni:
Lenni magyarnak.
Lecke feladva!
Tán lehetek más?
Vagy fokozandó
Lenne a jelző?
Még magyarabb vagy
Legmagyarabb is?
Állok a vártán,
Harcom a csendem,
Bennem a tájak,
Bennem az ízek,
Bennem a versek,
Bennem az ének,
Mind idekötnek.
S látom a társam
Távolodóban,
Messze sodorja
Őt a folyó, mely
Még eleinte
Gyenge patak volt.
Furcsa legények
Tánca körötte,
Ők hujogatnak,
Égre dobálják,
Ez neki tetszik,
Jár feketében,
És aki más színt
Hord, gyanu tárgya.
Ősi nemesség
Surrog a vérben,
Falra akasztva
Hajdani címer,
Ő, aki egykor
Tiszta, türelmes,
Intelligens volt,
Most bekeményít,
Szép szeme villan,
Szép szava fröccsen,
Ám ha szelíden
Kérdezem erről,
Földre letérdel,
Két keze tarkón,
Mintha talántán
Én fenyegetném.
Íme bukásom.
Mért ver az Isten?
Hogyha hibáztam,
Mit cselekedtem?
Állok a vártán,
Én tehetetlen,
Harcom a csendem,
Bennem a tájak,
Bennem az ízek,
Bennem a versek,
Bennem az évek...
Mind idekötnek.
