HTML

Folyóméter - folyóiratfigyelgető

Mit írnak az irodalmi és kulturális folyóiratok

Friss topikok

  • exterminador: Thomas Mann-nal kapcsolatban ne lehetne nívósan fanyalogni? Nana. (2021.11.09. 21:45) Sajtó, hibák, Weöres, madzag
  • bárki314: Kedves Seemann! Hozzáférhető még ez az elemzés valahol? (2019.03.16. 09:25) Ki a tettes?
  • vargarockzsolt: Ezt is meg kéne őrizni. (2015.03.12. 22:22) Kert, kimarkol, zenedoboz, ponty
  • vargarockzsolt: Szántó Dominika és a pénzügyi irodalom Paolo Coelhója. A Rakovszky vers most itt: www.pim.hu/objec... (2015.03.12. 22:11) Interjúk
  • vargarockzsolt: "Nemes Z. Márió szerintem kritikusnak, értekezőnek sokkal jobb, mint költőnek." Akkor most innentő... (2015.03.12. 21:53) Szép és kevésbé szép írások

Linkblog

"Folyómétely?"

2012.06.04. 20:49 Szántó Domingo

Nem, nem mételyezte meg a blogot semmi. Azért nem posztoltunk, mert más dolgunk volt. Ernő például Musknak fusizott (a 17. képen balra), és Leonárdot is a szűkebb szakmája kötötte le.

De vannak dolgok, amik mellett nem mennék el szó nélkül. Nyomasztó adósságom olvasóimmal szemben Bojtár Endre Stoll Béla-nekrológjának magasztalása. A még a márciusi Holmiban megjelent írás műfajt teremtett: én ilyen alapos, ilyen személyes, ilyen távlatos és ilyen hosszú - egy pillanatig sem unalmas - nekrológot még nem olvastam senkiről. Persze nyilván azért nem, mert Bojtár írása sem nekrológ (bár a szerkesztők, gondolom, azt kértek), hanem - alapos, személyes stb. - pályakép. Idemásolok néhány mondatot a második bekezdésből:

„»A szövegkritikus tevékenységének lényege: hibák keresése.« (…) Aki ezt főfoglalkozásban, egy egész hosszú életen keresztül űzi, az vagy megutálja a világot, vagy elnéző jóindulattal, a szelídtől a kötözködőig terjedő iróniával fogja szemlélni. Stoll az utóbbit tette. Az efféle magatartásnak van azonban egy alapkövetelménye: nem szabad sokat és nagyot akarni, nem szabad ambiciózusnak, s így irigynek sem lenni. (S nem árt egy kis filosz-lustaság sem: az írástudók túlnyomó többsége sokkal szívesebben olvas, mint ír.) Stoll sem akart soha túlterjeszkedni a maga textológusi határain, soha nem akart rangot, hivatalt, s igazából csak az e tekintetben hozzá hasonlókat becsülte – persze őket sem fenntartások nélkül."

És végig ilyen! Aki nem ismerte Stoll Bélát (a XX. század alighanem legjelentősebb magyar textológusát), az Bojtár írása olvastán sajnálni fogja, hogy nem ismerte, és olyannak fogja ismerni, amilyennek Bojtár leírta. Az írásnak számos mellékelőnye is van: megtudható belőle pl., hogy Klaniczay Tibor - a Magyar Tudományos Akadémia Irodalomtörténeti Intézetének egykori igazgatója - érzéketlen volt az irodalom iránt (a múlt héten hallottam, hogy nem olvasta  "A háború és béké"-t). Vagy hogy a művészettörténész Genthon István, aki mellesleg az egyik legjobb Róma-könyv írója (a másik Lénárd Sándortól a "Római történetek", főleg az első fele: az a műfajában remekmű), a doktori fokozatához szükséges orosz nyelvvizsgáján "amikor a jóindulatú vizsgáztató azt a könnyű mentőkérdést tette fel neki, hogy »mi a knyiga többes szám alanyesete?«, kissé ingerülten azt válaszolta: »knyasgem«." Nem folytatom. Ha a "Szép versek" mintájára lenne "Szép tanulmányok", Bojtár írása állna az élén, és nem csak azért, mert a szerző neve "B" betűvel kezdődik. (Most látom, ábécéileg Beck András Nihil-írásai meg is előznék.)

Még mindig Holmi, május. Kicsit vérszegénynek éreztem a centenáriumi Ottlik-összeállítást, bár a Budapesti Hírlap bridzsrovatát néhány évig vezető író olvasói levelekre adott válaszai szórakoztatóak (Kelecsényi László idézi őket). Barátjának, Örley Istvánnak pl. ezt írta: "1. Nem. 2. Magunk sem tudjuk, hogy pénteken jobb-e vagy kalap nélkül. 3. Ön, mint ismert nevű katonai bridzsező, igazán tudhatná, hogy csakis fenolftaleinnel kezelhető. 4. Ostobaság. 5. Bozontos. 6. Igen. 7. Igen. 8. Adu ásszal. 9. Bridzs." Garaczi versei (a Műútban láttam még néhányat) nagyon jók, és érdekes, új hangon szólnak ("szépek és erősek"). Sajó Lászlótól az "Esti Kornél hátrahagyott himnuszai" is jó: a kivétel nélkül "dicsértessék"-kel kezdődő sorokból álló, ötletekben gazdag verset az - azt hiszem, nem eléggé értékelt - költő be is tudja fejezni, ami nem kis szó. Kiss Judit Ágnes anyasiratóját viszont ("Capriccio a meghalásról") sikerületlennek érzem. Mindjárt ahogy kezdődik: "Amott kerekedik / Egy fekete felhő, / Ultrahangon, CT-n / Rémes árnya felnő." Valahogy az egész banális, a rímkényszer miatti kényelmetlen érzést pedig csak súlyosbítja a "felhő" súlytalan, lecserélhetőnek ható "rémes" jelzője. A mű utolsó versszaka sincs jobban eltalálva: "Bezárult az ajtó, / Kulcslyukán kinéztem, / Láttam még egy kicsit Istent / Anyával ölében". Az az érzésem, hogy a költő nagyon meg akarta írni ezt a verset, és nagynak is akarta megírni (a teljes mű terjedelme tíz oldal), pedig talán elég lett volna egy ütős szonett is.

A Műhely idei első számában nagyszerű Ágh István-vers van. Ágh már húsz éve Kossuth-díjat kapott, de biztos, hogy azóta csak javult a költészete. Ezt a blogot jó másfél éve épp az ő egyik versének méltatásával kezdtem - hát a "Fekete limuzin" is nagyon jó. "A kert fölötti járatlan zöld úton" váratlanul megjelenő "túl nagy" autóról szóló versből a második versszakot másolom ide:

Koporsót sejtet gyászos külseje,
csík kúszik ezüst rámáján faráig,
fényszórói üveg és fémsüveg,
ám a sofőr még oldalról sem látszik,
egy öntudatra ébredt gép tolat?
fordul, mint a halál automatája!
itt csak néhány virág az áldozat,
s csak útja van, miközben nincs szabálya,
bárkit megölne, annyira szelíd,
mint ahogy egy robot viselkedik.

Azt hiszem, az autó nem túl sokszor ihletett magyar költőt jó versre, kettőt mindenesetre belinkelek: a magyar irodalom legnagyobb autósverse szerintem Kányádié (érdemes kattintani), de Hollósvölgyi Ivántól a "Barátom az autótemetőből hozatott Golfot" se rossz (szkrollozni kell érte, nem lehet kattintani).

A lap következő oldalán Ferencz Győző szép, novellisztikus tempójú verse olvasható. (A szerzőtől van még egy Kálnoky-tanulmány - akinek ez a versei is sokat köszönhet -, illetve egy kritika a legutóbbi kötetéről.) "A fiók" nyolc versszak, strófánként hat sorral, bár szerintem a versszakok nem is hatsorosak, hanem két-két olyan extrém hosszú sorból állnak, ami nem fér ki semmilyen folyóiratban (Weöres Sándor "Cselédlányok"-jának a sorai nyúlfarknyiak hozzájuk képest: "A ház mögött, a táj fölött már égési-sebtől üszkösült az éj, / de a nehéz-szagú szobában még sötétben tapogatott a két kelő fehérszemély.")

Az első versszak:

Egy kétajtós politúrozott ruhásszekrény előtt térdeltem,
Megmarkoltam a rézfogantyút, hogy kihúzzam az alsó fiókot.
     De beragadt, hiába erőlködtem.
Dédnagybátyám, nyugalmazott takarékpénztári igazgató,
A támlás hitvesi ágy szélén ült, a hátam mögött,
     Otthon is kifényesített bőrcipőben.

Szerintem, Ernő, neked is tetszene. Bár jócskán más vers, mint a szintén nem rövid "Ostor csattan az éjszakában", erről is elmondható, hogy "a vers beszélőjének az egyszerre kimért és túláradó szabatossága ... adja a vers anyagát (ez az üzemanyag a motorban). Lendületet, ritmust, testet ad neki".

1 komment

Címkék: műhely kányádi sándor holmi műút garaczi lászló ottlik géza kiss judit ágnes ágh istván ferencz győző sajó lászló beck andrás bojtár endre hollósvölgyi iván stoll béla

A bejegyzés trackback címe:

https://folyometer.blog.hu/api/trackback/id/tr254565624

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Olykor Leonárd 2012.06.05. 10:41:28

Mekkora ez a Kányádi-vers!!!
süti beállítások módosítása