Mintha egy érzelmes, tulajdonképpen nem is kedélytelen magyar Kafka írt volna posztot a Tékozló Homárra: Kun Árpád rövid riportban számolt be legkisebb gyermekének állampolgársági hercehurcájáról a friss És-ben (mellesleg egy kancsal rímmel is gazdagítva a magyar irodalmat: "Kun Zoli / útlevele / konzuli"). Itt a vége:
"Az egyhetes balatoni nyaralás után nekiveselkedtünk, hogy hivatalosan rendezzük a két külföldön született kicsi helyzetét. Az önkormányzatnál kiderült, hogy regisztrálásukhoz csak azután kezdhetünk hozzá, miután már megvan a lakcímkártyájuk. Csakhogy, mivel éppen eladtuk a magyarországi ingatlanunkat, rendes lakcímkártyájuk már nem lehetett. Ráadásul mi, a többi négy családtag sem tudtunk kijelentkezni az eladott lakásból, csak átjelentkezhettünk volna egy másikba, ami az esetünkben nincs. Az egyetlen törvényes kijelentkezési forma a kivándorlás maradt. Kivándorlás után ráadásul mind a hatan jogosultak vagyunk egy cím nélküli lakcímkártyához. A két nagyobbik gyerek azonban csak úgy vándorolhat ki velünk, ha abba a magyar gyámügy beleegyezik. A beleegyezéshez viszont egy norvég környezettanulmányt kell készíttetnünk arról, hogy megfelelően bánunk-e a gyerekeinkkel.
Azóta már hazajöttünk, de mintha tekergőző indák, csapkodó hínárok, tapadókorongos polipkarok nyúlnának utánunk a Kárpát-medencéből."
Kun Árpádtól egyébként egy-két hónapja kifénymásoltam egy azóta nagyon jónak bizonyult regényrészletet, de nem emlékszem, hogy a Kortársból vagy a Műhelyből (nekem nagyon lelassítja a gépemet ez a beágyazott pdf) - a neten egyik helyen sem találom, gyanús, hogy egy harmadik lapban volt. A Műhelyből még Ferencz Győző érdekes tanulmányát másoltam ki (az egzisztencialista Kálnokyról), illetve ugyanazon a linken elérhető az az Ágh István- és Ferencz Győző-vers, amikről egy korábbi posztban volt szó. A Kortársból Térey egy (átdolgozott, új?) Termann-novelláját másoltam ki. Annak idején olvastam a könyvet, ez a darab nem volt ismerős, és most sem ragadott meg: mintha Téreynek nem lenne prózahangja, egyszerűen nem érzékelek stílust. (Ez a látszat ellenére nem feltétlenül baj. Bár ebben a konkrét esetben, úgy érzem, az.)
A "Boldog észak"-ra visszatérve: szerintem van abban valami ijesztő aránytalanság, hogy a "Kun Árpád" és a "regényrészlet" szavakra keresve a Google elsőként e blog (amúgy, vallom, kiváló) posztját dobja fel. Ernő Kun regényének egy rövid részletéről írt, amely az Irodalmi Páholyban jelent meg, mondván, hogy messzemenő következtetést nem lehet levonni belőle. Én most egy hosszabb részlet alapján (de hol olvastam?) megkockáztatom: nagyon érdekes könyv lesz.
Ez most egy ilyen prózás poszt lett: a Látóban folytatódik Csabai László Szindbád-sagája: ha jól sejtem, a negyvenes évek végén, az ötvenes évek legelején játszódik, Szibériában. Remek megfigyelések jellemzik, az a fajta, tárgyi dolgokon túli, stílusba átcsapó realizmus, ami engem levesz a lábamról. Elvileg lehet ezt kevesellni, a metafizika meg a nagy kérdések és más dolgok jegyében, de szerintem ahhoz, hogy keveselljük, valakinek azért mégis csak meg kellett írnia ezeket a darabokat. Szerintem különben Csabai kis szerencsével világhírű lesz: ezt a könyvét (sokkal jobbnak ígérkezik, mint az első, érdekes, de azért a közepesnél nemigen jobb Kondor Vilmos-regény) lefordítják oroszra, aztán onnan minden más nyelvre. Q.E.D.
Egy részlet: "Liza a tükör előtt fintorog. Kátya nejlonharisnyáját vizsgálja. (Valójában Lizával közös az a harisnya, olyan sokba került, hogy kettőjüknek kellett összedobni rá a pénzt. Felváltva viselik. Meg vannak győződve, hogy a másik jobban koptatja.)"
