Hirtelen felindulásból és munka helyett jó verset kerestem a Kortársban (a netes archívumban). És találtam is, Czigány Györgyét, még a májusi számból. A címnek kiemelt maradandó emlékezetességű idézet is innen. Itt van teljes terjedelmében ez az idegesen lüktető vers, amelynek a közepén (ahol a bokrok metrójegy színűek) már csak az aggasztott, hogy be tudja-e majd fejezni a költő azon a színvonalon, ahogy nagyjából végig szól. Be tudja.
És ha már Kortárs: a júniusi számban Tandori írt Weöresről. A harmadik "találkozásuk" leírása – „»Bolondossá« kacatolódott akkori éveim egyikében történt ez" –, amikor a Károlyi Amynál kondoleáló Tandori a "zekéje" alatt felcsempész egy üveg bort, de nem ajándékba ("Semmi vendég."), hanem hogy amíg az özvegy más részvétnyilvánítók telefonjait fogadja, ki-kiosonjon az előszobába meghúzni az üveget – egyszerűen frenetikus.
