Margócsy István téved Nyáry Krisztiánnal kapcsolatban. Az "Így szerettek ők"-ről (Istenem, milyen buta cím! Mert mi köze ennek a könyvnek az "Így írtok ti!"-hez? Semmi. Hát akkor?), szóval Nyáry írók szerelmi életéről szóló könyvéről írt És-beli kritikájának ez a címe: "Irodalomtörténeti Story magazin".
Mert a könyv nyilvánvalóan meghaladja a Story színvonalát (bár perspektívája ugyanaz), vagyis sokkal inkább irodalomtörténeti Best magazinnak tekinthető. (A Bestet tudtommal azután hozta létre a kiadója, hogy sem a fénykorában négyszázezer - manapság százhetvenezer - körüli példányban vásárolt Story olvasótáborának, sem az olvasására fordító időnek nem volt hova tovább növekednie. A Best az iskolázottabbak Storyja.)
Margócsyén kívül még egy kritikát olvastam a könyvről, Reichert Gáborét, a Holmiban. A különben alapos írásnak egyébként címe a legjobb: "Sándor mostantól Júlia Szendrey ismerőse", de utána sajnos esik, mert túl komolyan veszi a könyvet, illetve nem látja, hogy milyen komolytalan. (Azt hiszem, fontos kérdésekre a komolytalanság is lehet komoly válasz, de a komolytalan válasz nem.)
Most a Narancs hozta össze egy beszélgetés erejéig Margócsyt és Nyáryt. Nagyrészt elbeszélnek egymás mellett. Margócsy tudományosságot kér számon vitapartnerén, ami csak azért jogos, mert Nyáry amúgy kiugrott irodalomtörténészként prezentálja magát (ami ugyebár sokkal szexibb, mint egy unalmas, gyakorló irodalomtörténész). Érdekes, hogy most is ő mondja, hogy "fikció" meg "narratíva", meg "akadémia szféra", Margócsy bezzeg ilyen tudománytalan mondatokat is megenged magának: "A szerelem a világ legtitokzatosabb tüneménye". Meg olyan metaforát, amely szerint Nyáry számos bonyolult történetet addig egyszerűsített, ,,míg hétköznapi fogyasztásra alkalmas kis délutáni desszert lett belőle."
Szerintem egyébként a könyvnek semmi köze a tudományos értelemben vett irodalomtörténethez, egyszerű pletykálkodás. Igaz sok munkával járt összehozni, de egyrészt ez a munka csak első ránézésre hasonlít a tudományos kutatómunkára (más a módszere és a célja, még ha az eszközei - pl. könyvtár, laptop - bizonyos mértékig azonosak is), másrészt a Story lapjai sem maguktól telnek meg.
Illetve az is baj, hogy Magyarországon nem divat a jól megírt, ismeretterjesztő életrajz. Márpedig ha ilyet lehet írni ő királyi fenségéről, a néhai Diana hercegnőről, akkor mondjuk Ady Endréről már miért ne lehetne? Az más kérdés, hogy nem ugyanarra a polcra kéne tenni a könyvtárban, mint a Derridát - mert Nyárynak és Margócsynak nem azonos a szakterületük. A Narancsnak akkor már inkább egy pszichológust vagy pszichiátert kellett volna megkérdeznie. (Czeizel Endre pl. most épp a 151 cm magas és ötvenkilós Weöres Sándor alkoholizmusáról és depressziójáról ír - nem érdektelenül - a Nyugat címével visszaélő kiadványban.)
Van egy jelent "Az elnök emberei"-ben, amikor Bartlet elnök kicsinál egy - különben rendkívül ellenszenves - irodalom szakos doktorátussal rendelkező rádiós műsorvezetőnőt, aki életvezetési, pszichológiai, vallási tanácsokat ad a rádióműsorában. Itt a link, a lényeg 1.10-nél kezdődik. (A végén, az, hogy "Toby, így vertem meg", az epizód egy másik szálára utal.)
Mindegy, nem az a baj Nyáryval, hogy nem irodalomtörténetet ír, hanem hogy felületest.