A novemberi Kortárs elején egy költői versenyre érkezett pályaművek állnak, sorrendben Bertók László, Filip Tamás, Gergely Ágnes, Győri László, Markó Béla, a Reményi József Tamás–Tarján Tamás szerzőpáros, Sajó László, Tandori Dezső, Tóth Erzsébet, Tőzsér Árpád és Vári Fábián László művei. Meghívásos verseny volt, „Aludjál hát, szép természet” cím alatt – ennek a sornak, illetve még két további Petőfi-sornak kellett szerepelnie a költeményekben, illetve az „ősz, bor, szerelem, halál” témakörök valamelyikébe kellett illeszkedni. A szerkesztőség végül is nem osztott ki helyezéseket, mindenki megkapta a jutalmat, egy-egy palack egyedileg címkézett somlai bort, a Kreinbacher Birtok Taposó-kút cuvée-jét.
Ha a lap szerkesztői – ez valahol érthető is egy efféle játékos verseny alkalmával – nem is kívánták behajítani a viszály aranyalmáját a magyar költészet szent ligetébe, a folyóirat-olvasó ezt óhatatlanul is megteszi. Bekiabálnám hát a pálya széléről a végeredményt: szerintem Gergely Ágnes nyerte a versenyt. A vers címe: Petőfi posztumusz levele Aranyhoz. Íme, az első két versszaka:
Lóháton az egész nemzet.
Rég megértek a nyarak.
Elsodort a büszkeségnek,
Sorsnak érzett indulat.
Követett egy hang, kimélet
Vagy józanság volt talán –
Nagy költő vagy, mit vitézkedsz
Bem tábornok oldalán?
(Ezután még három szakasz következik, és utána a zárás:)
Meghaltam, de él a császár.
Még majd hozzánk látogat.
Igazad volt, drága Jankóm,
Írd A walesi bárdokat.
A lapszámot Bács Emese képeivel illusztrálták. A vászon mellett olykor deszkára, farostra, lábtörlőre pakolja föl a budapesti utca kortárs kietlenségét, szuggesztíven és hátborzongatóan. A 2011-es festményeire itt lehet egy pillantást vetni (az oldal tetején pedig visszalépni a további munkákhoz), ezekről beszélek.