Hosszabb posztot kéne írni Juhász Ferencről, de egyrészt már írtam korábban (itt van pl. ez), aztán sokszor úgyis túl hosszúak a posztok, és karácsony is van. De épp karácsonyi ajándéknak szánta a Litera a Juhász-nagyvizitet, itt az első rész (és itt egy rövidebb részlet filmen). Persze érdekes, de ez az interjú, a Petőfi Irodalmi Múzeum honlapján érdekesebb, és a literásokkal is kedves Juhász Kelevéz Ágnessel még kedvesebb (plusz a háttérben a madárfütty).
A költő beszél a literás interjúban arról a verséről, ami az Alföldnél várt megjelenésre: ez azóta meg is jelent, a decemberi számban "Gyermekkor. Ifjúság. Munka. Szegénység." címmel. Juhász kicsit olyannak látszik benne, mint egy Bourbon: nem tanult semmit, és nem felejtett semmit. Megint hosszan (persze kinek mi hosszú), négy és fél oldalban ír meg egy olyan verset, amiben egy jóval rövidebb versnyi szépség van - de az a rövidebb vers ritka minőség. És különben az a gyanúm, hogy valahogy kell is ez a terjedelem: a Dunát se szereti senki végig, tételesen, a Fekete-erdőtől a Fekete-tengerig, de ahhoz, hogy legyen Visegrád, a Vaskapu vagy a Delta (Budapestről már nem is beszélve), kell az egész Duna, a maga teljes vízgyűjtő-területével és a kevésbé attraktív folyamkilométereivel.
Szépek a versben a hirtelen rövid mondatok: "Mi nagyon szegények voltunk. Szegény szegények", "Ez is volt." És ismét tombolnak a pontos hasonlatok és metaforák: "békák millióinak brekegése volt a megvalósult csönd", "az esőtől erjedt fehér / golyócskákból összeszorzott kisfiú-pénisz alakú szedrek", "a lila golyótányér-gyümölcsű bodzabokor", "a bolhás, / lószaros, tehénszaros fekete por, a büdös sűrű föld-mák". Egy-egy szó is telibe talál: "fekete-fehérfoltos b a s z a d é k / falusi kutya", és nagyszerűek a tagoltabb képek, pl. amikor a kisgyerek benéz a szemfedő-csipke lyukán, és a szemébe szúr a halott bajsza. Vagy ahogy leír egy gyárat, amelyben egy áramszünet miatt leáll minden, majd újraindul a munka. Egyáltalán, ahogy hitelesen le tudja írni azt a mondatot, amit utoljára, gondolom, hatvan éve lehetett (ha ugyan) igazi lelkesedéssel leírni: "De legszebb mégis a gyár volt". És a furcsa, prózai zökkenések is helyükön vannak: "Itt éltem, ebben a zárt világban, a fővárostól alig húsz kilométerre". Vagy ez (az elején mintha hallani lehetne az öreg Juhász privát élőbeszéd-dikcióját is): "Így volt. Így. Most már más. Itt ülök íróasztalomnál / harmincezer könyv között".
Jó ez, jó az egész Duna.
[Aztán gyanút fogtam, és tényleg: az Alföld honlapján fenn van a vers, nem kellett volna gépelgetnem.]
