"Porbolyhok", itt hagytam abba, Csehy Zoltán szava a Jelenkorból. Aztán ott van még a "szépiatestvérek" (Szeifert Natália), a "rabüzem" (Lábass Endre) és a "korakarat" (Wesselényi-Garay Andor). Jó mondatnak pedig szintén Lábass Endre Dickens-írásából, a sok közül ez: "Az író úszott a boldogságban, mikor Shoolbred'snél a Tottenham Court Roadon elkapott egy jó kis végkiárusítást." Lábass írása színes, érdekes, személyes és figyelmes, nagyon jók a lábjegyzetei is, gondolkodtam a megfelelő szón, ezen az oldalon megtaláltam: flâneur. Van, ahol arról beszél, hogy elmulasztotta az olimpia megnyitóján megfigyelni, hogy a Norfolk Island csapata is körbesétált-e a stadionban, van, ahol egy patinás angol orvosi lapról jegyzi meg, hogy 1860-ben tanulmányt közölt Semmelweis Ignác munkásságáról (az Indexnek, illetve az MTI-nek ez a mai tegnapi cikke például - minő véletlen - éppen erre a lapra hivatkozva adja tudtul, hogy "véletlenszerű génmutáció okozza a mentális betegségek többségét"). A cikk különben Dickensnek arról a projektjéről szól, amelynek kertében egy mecénás segítségével menhelyet rendezett be fiatal prostituáltaknak, akiket később, a szabad életre való komoly és kíméletes nevelés után, Ausztráliában telepített le. (A Tottenham Court Road magyar irodalmi vonatkozásaihoz lásd Ottlik Budáját és Tandorinak pl. ezt a versét, illetve ezt a prózáját.)
Térey "Ex"-e elég erős. [Későbbi megjegyzés: a Litera kipoztolta a teljes szöveget: itt van.] A vers a "Protokoll" egyfajta - hogy olyan kifejezéssel éljek, amely a legfrissebb zsurnálszókincset illetően sokszor már a modorosságig up-to-date Téreynek bizonyára nem volna ellenszenves - spin-off-ja: Mátrai a Faxaflói öbölnél (ez nem holmi Faxaflo melletti öböl: izlandiul írják így, hosszú "ó"-val - ez az öböl izlandi neve) találkozik Clintonnal. Az ex-elnök vonatkozásában eddig a Tankcsapda "Jönnek a férgek" című számának ez a strófája volt a kedvencem (a dalból még a Mikiegér-kokainér' rímpár különösen emlékezetes):
Mikor Clinton beül a Lincolnba,
Mintha valamit titkolna.
Az arca itt van előttem,
Álmomban már lelőttem
de most feljött mellé ez a vers. Amiben különben van valami sci-fi-szerű. "A harmadik elnök van azóta, / Már nem aktuálisak: sem az Államok, sem ő" - ami azt jelenti, hogy a vers ideje legkorábban 2013 (ha Romney nyer most novemberben), legkésőbb 2022 (ha most Obama nyer, és a következő elnöknek is két ciklusa lesz). Az utóbbi datálás talán kevésbé valószínű, mert ahogy a versben is áll, Clinton vegán lett, miután (ez már nincs benne a versben) négyszeres bypass műtétet hajtottak végre rajta 2004-ben. 2010-ben ráadásul belső érprotézist helyeztek fel a szívkoszorúerébe, szóval 2022-ban már hetven és nyolcvan között lesz majd félúton, márpedig nem tudom, hogy ilyen kórtörténettel erre van-e reális esélye. De hát ha egy versben mondjuk lila dalra kelhet egy nyakkendő, akkor egy komoly szívbeteg miért ne érhetne meg akár matuzsálemi kort is? Arról nem is beszélve, hogy Térey tulajdonképpen már az első sorokban pontosan datálja a történéseket: "A Legkisebb Jégkorszak előtti utolós ősszel, / Még jóval a teljes légtérzár előtt".
Szóval Izland most felkerült a magyar líra térképére, mint annak idején Márai jóvoltából a Labrador-félsziget. Az én ízlésemtől egyébként idegen a grandiózusságnak a Térey-művekben - áttételesebben ebben a versben is - megjelenő igénye, de az "Ex"-ben így is sokkal több a lelelmény, eredetiség, mint pl. Gyukics Gábor ugyanebben a Jelenkorban közölt "papírpénz"-ében, amelynek narratív váza úgy foglalható össze, hogy a lírai én buszra vár, de nem száll fel rá, otthon marad, majd aztán végül délután mégis elmegy hazulról. Közben van ez az elsőre egész jónak tűnő két sor: "Szobádban ismered / árnyékod minden helyzetét", de mégis, ha döntenem kell Térey sokszor kellemtelen titanizmusa és az efféle ernyedt helybenjárás között, akkor habozás nélkül az előbbit választom.
Ugyanebben a számban jelent meg Krupp Józsefnek a "kié ez az arc" című Gyukics-kötetről írt pallérozott, de kissé ismertetésszerű kritikája. A második bekezdésben pl. ez áll: "Gyukics (...) összekapcsolja az arc motívumát és az időbeliség aspektusát. E kettőt pedig olyan nyelvi közegben helyezi el, amely immáron összetéveszthetetlenül sajátja költészetének, és amely éppen ezért lehetővé teszi a két motívumról való hiteles lírai megnyilatkozásokat." Ha jól értem, ez azt jelenti, hogy a sajátos nyelven megírt (és ettől hiteles) versekben felmerül, hogy az arcnak és az időnek van valami közük egymáshoz - ami azért esztétikai tapasztalatnak elég soványka ahhoz, hogy rohanjak a könyvet megvenni.
Csehy Zoltánt már jó ideje mindig feltétlenül érdemes olvasni, három verséből idemásolom a középsőt (nem a porbolyhost). Mindhárom versnek vannak komolyzenei vonatkozásai, talán nem véletlenül szerkesztették be a Metallica-idézeteket (szöveg itt) tartalmazó Térey-vers után. Szóval a második vers címe "Staunton, 2008":
A lányom Dennis Tobenskiről sokáig azt hitte, én vagyok,
hogy én éneklem a Del Tredici dalokat,
egy amerikai templomban a Staunton Fesztiválon,
2008-ban, konkrétan augusztus 23-án,
Matthew Stephens zongorakísérete mellett.
A falon gyülekezeti énekek sorszámai,
egy néma hangzásterv a földi létezés mögött.
És az amerikai lobogó, persze. A szenvedélyem
ebbe áramlik: ahogy játszom a hangommal,
ahogy a kottafejek végiggurulnak a billenytűkön,
a mérsékelt, könnyes erotikus sikerig.
Ismerek olyan felvételt, amelyen maga a szerző játszik,
kopott bőrgatyában, ősz hajal, és valaki más énekel.
De az nem az igazi,
ott Dennis Tobenski nem én vagyok.
Beck Tamás "Holdárnyék" című novellája, egy pszichiátriai berteg nő férjének története, részleteiben és egészében is elég jó, úgyhogy gyorsan elolvastam a nyári Kalligramban megjelent írását is, de a kimódolt szüzséjű novella a címe után - "A Wehrmacht átlépi a svájci határt" - már elkezd esni. Igaz, a "Holdárnyék"-ban is vannak sutaságok, mint pl. ez mondat - pontosabban a másodiknak a második fele -:"Aztán jöttek a gyerekek. Kriszta, Marci és Ildi, ebben a sorrendben." Emellett szerintem azt se lehet mondani, hogy "a drámaelmélet hazai doyenje hosszú évek óta halott", mert ha a doyen meghal, más valaki lesz a doyen. (Más szóval értelmetlen azt mondai, hogy egy - formális vagy informális, ez mindegy - poszt betöltője, pl. a szövetségi kapitány "évek óta halott".) Az meg már szerkesztési kérdés, hogy Illyésné tz-vel írta a nevét - Kozmutza -, nem pedig cz-vel. (Semmi jele, hogy a hiba az elbeszélő ént jellemezné.)
Szeifert Natália "Láz" című írása eleinte egyáltalán nem tetszett. Amellett, hogy egyszerűen nincs megírva (most megnéztem, egész eddig azt hittem, valami regényrészlet, de nem: önálló írás), rettentesen zavart a belőle áradó - hadd mondjam így - dedóretró. (Garaczi - akinek a hatását felfedezni vélem a szövegen - ezt az egészet sokkal jobban megcsinálta a "Pompásan buszozunk"-ban, dedó nélkül.) Felidézni a "Delta" főcímét, a "Ki nyer má"-t vagy a kazettásmagnót önmagában semmilyen intellektuális értékkel nem bír: ellaposodó bulikba se lehet ilyemivel életet lehelni, nem hogy szépirodalmat alapítani rá. Az egészért az olyan részletek sem kárpótolnak, mint péládul az az - ennek a posztnak a második mondatában idézett - szó, amivel megbarnult fotón látható rokonokat illet a szerző.
Domján Gábor (a Veszprémben postásként is ismert költőről Noshát kolléga írt korábban kis posztot) versei most is érdekesek: a tragikust és a komikust biztos kézzel keveri a "Történet a szerncséről" című darabban, amelynek tizenöt rövid sorában a nagymama lottózásától a Gardémia-részvényeken át a fiú haláláig sok minden belefér. Egy korábbi versből tudható: öngyilkosságról van szó (ott a fiú kiugrott az ablakon [Későbbi kiegészítés: Hülyeség. D.G. verseinek egyik jó ismerője felhívta a figyelmemet, hogy abban a korábbi versben - "Veszprém" - nem szerepel semmiféle ablak, nem is tudom, honnan szedtem. "Díszkivilágos a halál hídja": ez tényleg nyilván a veszprémi viadukt], az tehát, hogy "A Gardénia másnap / zuhanni kezdett" - az amúgy is bizarr versen belül külön bizarr fénytörésbe kerül.
Darvasi regényrészletében ugyanazok a másodrendű ötletek, szépelgő giccsek nem tetszettek - pl.: a bolt mellett "beteg tüdejű kocsma zihálta a cigaretta füstjét" -, amik általában nem szoktak nála. Aztán van egy lapos elmélkedés a pártállami időkről, a "csőd" motívumára fűzve ("az ember a csőd lélgeztetőgépjén mászta a boldogság derékmagas hegyeit" - ... nem is idézem tovább: nem hinném, hogy lélegeztetőgépre kötve bármit meg lehetne mászni). Igaz, amikor végre történik valami, akkor ott már érdekes lett annyira, hogy végigolvastam. Ugyanebből a készülő regényből Darvasi máshol is közöl részleteket, már csak ezért is kíváncsi vagyok Olykor kolléga készülő Holmi-posztjára.
Borbély Szilárd novelláját először úgy olvastam (nem figyeltem oda), mintha Podmaniczky Szilárd írta volna. Borbély-novellaként jobb is, meg nem is, mint Podmaniczky-írásnak. Valahogy súlyosabb, mint Podmaniczky gyerekhalálos novellái, amelyekkel kapcsolatban többször is azt éreztem: jó ötlet, jól megírva. De a közös gyermeküket az anya szeme láttára felakasztó apa története mégis rosszabbul van megírva annál, mint amilyennek a Borbély-írásokat megismertem. "A két erőtlen karocskát egy markába fogta, a másik kezével már át is tekerte rajta a szárítókötelet, amelyet jövet szakított le az udvaron. Ledobálta róla azt a néhány törülközőt, konyharuhát, amelyek még ott száradtak": itt az utolsó tagmondat mintha fölösleges lenne - nélküle meg hiányos a gondolat, szóval nincs megoldva -, mert nyilvánvaló, hogy a törölközők és konyharuhák száradtak a kötélen, nem pedig, mondjuk, napoztak. Aztán az a mondat, hogy a nő "tele volt keserűséggel, hogy most fogja elveszíteni a gyereket", bántóan alul van fogalmazva, mert "keserűséggel" szerintem az "van tele", akit mondjuk közvetlenül a nyugdíj előtt penderítenek ki az állásából.
A legjobb írás Csordás Gábor 1983-as "Lengyel naplója", de már fáradt vagyok részletesen dicsérni. Van két furcsa lábjegyzete..., de ezt is már csak legközelebb.
