Pollágh Péter érdekes verset közölt még a januári Hitelben. (Zárójel1: Két korábbi verse a Hitelben itt. Zárójel 2: a februári parasztságszám fent van a neten, nagyon szertnék visszatérni rá később, mert továbbolvastam ennél.) Szóval Pollágh verse úgy szól a Don-kanyarról, hogy alkalmilag eljátszik a don szó olasz jelentésével, és már az elős sorban megjelenik benne a Donald rágó is. A vers érdekes (abban az értelemben, amit a testvérem azoknak az ételeknek tart fenn, amik nem igazán ízlenek neki); a vége kimondttam jó:
Gyolccsal bélelt katonaláda, mindennapi koporsó,
minden kedvesség beletemetve, belevermelve.
Ott várt rám hosszú, ki nem fizetett évtizedekig
a bajtársi medve, aki, mint egy csillag, hazavezette,
szép, szótalan medve, feje ment a hómezőkön vele,
nekem adta, aztán el is halt, neveljen engem hallgatásra,
bennünk dobogjon tovább az ellenállás szíve, szinkópája.
Itt pedig egy példa arra, amikor a Literán a kommentek érdekesbbek, mint maga a cikk.
