[Feljöttem ide a nov. 24-ei poszt kommentdobozából, ott hosszú lett volna.]
Ortutay Gyula naplóinak első kötetéről azt írja a revizoronline-on (www.revizoronline.com/hu/cikk/1881/ortutay-gyula-naplo-1-1938-1954/) Radnóti Sándor, hogy a politika megrontotta O.-t. Kiterjesztve azt mondanám, hogy a hatalom rontotta meg - de talán tévednék. Mert O.-nak tudományszervezőként is iszonyú hatalma lehetett, de abbeli minőségében mégis mintha kimondottan kedvező lenne a mai megítélése (l. a novemberi Kalligramot).
"Megőriz valamiféle erkölcsi mércét (...), amin jól tudja, hogy maga is elbukik" - ez is érdekes. Egyrészt csak "valamit" őriz meg a mércéből, amin nemcsak elbukik, de tudatában is van ennek. Emellett ott az inkább pozitív szakmapolitikai megítélés. Mindez együtt nekem mintha azt mondaná, hogy legalább két O. volt - jelentsen ez bármit -: a tudós és a politikus, plusz a harmadik, aki megírta az előző kettőt. És e három küzdelmének a dokumentuma a napló - ami talán épp ezért érdekes olvasmány.
Személyes mozzanat: amikor a naplókról beszélgettünk, O. egy fiatalabb kortársa megkérdezte, hogy ismerem-e Herediát. Hát, hazudnék, ha azt mondanám, hogy igen. Kosztolányi fordításában idézte "A kentaurok futása" c. vers végét. A kenaturok csoportjából egyesek lemaradnak, de aztán ijedten futni kezdenek, "Mivel a hold teljes fényében ölnyi / Nagyságba látták utánuk ömölni / Irtózatos árnyékát Herkulesnek" ( a teljes vers itt: hu.wikisource.org/wiki/A_kentaurok_fut%C3%A1sa): O.-nak ilyen herkulesi árny volt egész életében születési évre kortársa, a holokauszt áldozatául esett Honti János, akinek már gimnazista korában megjelent egy németül írt néprajzi tárgyú kötete Finnországban.
A revizoronline-t majd megnézem, köszönöm a tippet, most A vörös posatkocsi őszi számát olvasom.
