Csak első blikkre off.
A poszt címe idézet Koltay Andrásnak, a Pázmány jogi kara adjunktusának írásából. A "Hol van a médiajog szelleme?" című cikk egy másfél ezer oldalas, európai médiajoggal foglalkozó könyvről szóló recenzió. A pillanat mestereinek Koltay a médiajog művelőit nevezi, mondván, hogy a terület az „elképesztő sebességű technológiai fejlődés következtében napról napra alakul át”. Bízvást e mesterek közé sorolhatjuk a médiaszolgáltatásokról és a tömegkommunikációról szóló törvény beterjesztő trióját is. Koltay azt mondja, mire a médiajog kutatói „doktori disszertációjukat, legújabb monográfiájukat befejezik, a szemeszter elején kiadják a féléves óravázlatot, az azokban leírtak egy része már jogtörténetté nemesedik”. Hogy ez nem túlzás, azt mi sem bizonyítja jobban, mint a szóban forgó törvény egyik passzusának röptecsataszerű formálódása.
A törvényt itt nem találtam meg, ezért a parlament úgynevezett irományai között fellelhető változatot használtam: ez az a szöveg, amit az elnöknek aláírásra elküldtek, gondolom, nem irkált bele.
Ez a végleges szöveg több ponton eltér a november 22-én T/1747 számon beterjesztett javaslattól, a százhatvanötödik paragrafus negyedik pontja szerint például a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Hivatala döntésének – adott esetben akár több tízmilliós bírságról szóló határozatának – felülvizsgálatát eredetileg is lehetett bíróságtól kérni, de a keresetlevél benyújtásának nem lett volna halasztó hatálya, vagyis a bírságot ki fogott volna kelleni fizetni, akárhogy döntött volna is majd a bíróság. Az Így írnánk mi című blog – korábban kormányhivatalokban dolgozó – jogász gazdái szerint ezt a pontot később módosítani, majd a módosítót kvázi visszamódosítani javasolták, amit azonban a képviselők a zárószavazáson végül nem szavaztak meg. Vagyis a jelenlegi felállás szerint mégsem mégis mégsem kell milliós bírságokat fizetni bírósági felülvizsgálat előtt. Ha jogban nem jártas valakiként párhuzamokat keresek az érvmenet ilyetén hektikus alakulásához, akkor elsőre az óvodások, illetve az akcióhősök tárgyalási technikája ugrik be: „Nem!” – „De!” – „Nem!” – „De!”, illetve: „Úgysem mered meghúzni!” – „Én erre nem fogadnék.” –„Nagy a pofád, csak húzd meg!” – „Megteszem, ha ezt akarod.” – „Oké, jó van, na! Meg mered, elhiszem.” – „Azé mondom…”
Eredetileg egyébként azt gondoltam, elolvasom a majdnem kétszáz oldalas törvényt, illetve a javaslatot, általános és részletes indoklással, mellékletekkel, tévéműsorral, fejtörővel, képregénnyel együtt, de aztán rátaláltam a Koltay-cikkre, és le is ragadtam nála. Mert a törvény emelkedett bevezetőjével szemben az említett recenzió ugyebár azzal kezdődik, hogy Dr. Johnson elindul egy kocsmába - ami azért érdekesebb, és adott esetben meggyőzőbben is hangzik. Koltay András azt írja, hogy az a kocsmabeli asztaltársaság az angol polgárokat megillető szólásszabadságot gyakorolta, bár ennél - teszi hozzá - "talán fontosabbnak tűnhetett számukra a jó társaság és a finom bor.” Csakhogy szerintem a szólásszabadság kontra haverok-buli-Fanta meccs azért nem ennyire fix kettes. Mert hát mitől is vonzó egy „irodalmi pletykákat, színházi eseményeket, politikai kérdéseket” megvitató asztaltársaság? Mert jól van szabva a jelenlévők mellénye? (Kockás zakók és mellényszabások tekintetében kérdezze meg Dr. Johnsont?) Vagy jó a hajuk? Vagy sok szőke nős viccet tudnak? Nem inkább azért, mert gyakorolják a szólásszabadságot, és bizonyos, megfelelően tág keretek közt azt mondják, amit gondolnak – és érdekeseket gondolnak?
Jó. De miért jövök itt a kétszázötven évvel ezelőtti angol kocsamkultúrával, meg egyáltalán, tudományos könyvek recenzióival, amikor ott az egész médiaszabályozási törvény? Mert sajnos nem értek a joghoz. Viszont talán éppen ezért megbocsátható, ha folyóiratcikknek tekintem a jogszabályt. Ha viszont így olvasom, rögtön feltámad bennem a gyanú a szerzőség körül. A javaslat általános indoklása ugyanis (a pdf 133-134. oldalán) annyira elvi és szakmai, hogy olvasóként egészen egyszerűen nem tudom elképzelni, ahogy a MÚOSZ-iskolát végzett Menczer Erzsébet, a közgazdász Rogán vagy akár az európai szakjogász Cser-Palkovics diktál a titkárnőjének: „Hol is hagytuk abba? Aszondja, hogy… »J-o-h-n Stuart - ahogy mondom - Mill - két ellel - úgy gondolja, senki nem tévedhetetlen, és soha nem lehetünk teljesen biztosak…«” Ez nem életszerű. (A szöveghely különben – másért ugyan, de – Váncsa Istvánnak is szemet szúrt, lásd a december 3-ai És-t.)
De hát ha nem a képviselők diktálják vagy pötyögik be, akkor mégis ki írja a törvényt? Honnét az okosság? A kérdés eldöntéséhez vessük össze Koltay András recenziójának és a törvény általános indoklásának részben már idézett passzusát:
A médiajog kiindulópontjául szolgáló sajtószabadság szükségének filozófiai igazolásaként számos érv hozható fel. A szabad szólás és a szabad sajtó által lehetséges a szembenálló, vitatkozó álláspontok közül felderíteni az igazságot egy adott kérdésben. John Stuart Mill úgy gondolja, senki nem tévedhetetlen, és soha nem lehetünk teljesen biztosak abban, hogy amit igaznak gondolunk, valóban az. Ezért a szólásszabadság korlátozása nem engedhető meg, mert lehet, hogy éppen az elnyomott vélemény hordozza az igazságot. (Koltay)
A médiaszabályozás kiindulópontjául szolgáló sajtószabadság szükségének filozófiai igazolásaként számos érv hozható fel. A szabad szólás és a szabad sajtó által lehetséges a szembenálló, vitatkozó álláspontok közül felderíteni az igazságot egy adott kérdésben. John Stuart Mill úgy gondolja, senki nem tévedhetetlen, és soha nem lehetünk teljesen biztosak abban, hogy amit igaznak gondolunk, valóban az. Ezért a szólásszabadság korlátozása nem engedhető meg, mert lehet, hogy éppen az elnyomott vélemény hordozza az igazságot. (Cser-Palkovics, Rogán, Menczer)
Nem kell valami nagy textológusnak lenni ahhoz, hogy az ember felfedezze a két szöveg közti kapcsolatot. Hogy ez most plágium vagy szakértés, arról az érintettek tudnának nyilatkozni, itt most csak idéznék még valamit, ami a recenzióban az idézet második mondata után még benne volt, de a törvényjavaslat indoklásába valamiért nem vették át. (A "tan minden szele" a Szent Pál Efezusiakhoz írt levelében szereplő megtévesztő emberi tanításra utal) „John Milton szerint »(…) még ha a tannak minden szelét szabadjára bocsátanánk, de ha hadba vonul az igazság is, akkor sértő számára, hogy cenzúrával és tilalmakkal kétségbe vonjuk erejét (a kiemelés tőlem - Sz.D.): hadd birkózzon egymással igazság és hazugság, hisz ki látott már olyat, hogy az igazság szabad, nyílt küzdelemben alulmaradt volna?«”
Regényt és törvényjavaslatot írni bizonyára nem ugyanaz, de azért úgy látszik, a szolid szakmai megfontolások alapján zajló munkafolyamatnak vannak azonosságai. Legalábbis az, amit Spiró György a karácsonyi És-ben a regényírásról mond, a törvényjavaslatok fogalmazására is igaznak látszik: „Fontos, hogy lehetőleg mindent tudjunk, mert különben nem jövünk rá, mit kell kihagyni.”
Utóirat, másnapról:
Most látom, hogy Koltay András nemcsak a Pázmány adjunktusa, hanem a tavaly októberben létrejött, 4+1 tagú Médiatanács tagja is. Ez felvet kérdéseket, de egyet meg is válszol: nem plágium, hanem szakértés. Hogy aztán milyen mélységű? A Magyar Rádió honlapján ez olvasható: "Arra a kérdésre, igaz-e, hogy részt vett a médiatörvény előkészítésében, Koltay András úgy felelt: a jogszabályt nem a Magyar Közlönyből vagy a parlament honlapjáról ismerte meg, kodifikációs feladatot azonban nem végzett."
