Nem tudom, pontosan mi a július-augusztusi Kalligramban Csordás Attila írása, még a címe sem egészen világos: "Iacta, est. 2. Lányregény". Mivel a júniusi szám nincs elérhető közelségben (és a lap bántóan szűkmarkú honlapján jelenleg még a tartalomjegyzéke sincs fenn), nem tudom megállapítani, hogy ez egy regény második része-e, vagy mi. Mindenesetre tetszik. Két prostituált egy autóban, a Tarantino-roadmovie koordináta-rendszerben. Az illusztrációk - kitett mellű és/vagy plasztikázott orrú nők képei - egyszerűen érthetetlenek, de ez voltaképp a folyóirat teljes, kevés fantáziával művészkedő arculatáról elmondható. Egy idézet az írásból (szinte érezhető, hogy a szerző tudta, amikor írta, hogy jót ír), egy kényszerű felláció utáni párbeszédből:
"- Hé, hát ez majom meg hova sietett annyira? - hallatszott a közelből egy idő után Lizi hangja.
Megpróbáltam feltápászkodni.
- Hé, Mina, mi a fasz van veled? - sietett hozzám, amikor meglátott a fa mellett görnyedve.
- Lehánytam - törölgettem a számat. - Faszon hánytam, Lizi."
Üdítő a prostitúciónak ez az illúziótlan, nyers, irodalmilag mégis élvezetes ábrázolása, például az egyik korábbi Kalligramban megjelent ilyen témájú írás (ha jól emlékszem, Szabó Tamás: "Empty Hearted Town", 2010/11 - ha nem, bocsánat), vagy Grecsó új könyvének vonatkozó részletei után. Ebben a zsánerben az utóbbi idő legszebb - gyönyörű! - szöveges műalkotása egyébként a Kiscsillagnak ez a Mol-kútnál című balladája.
Nem jó viszont Berta Ádám valamelyest ide tartozó, mindenesetre Csordás írása után szerkesztett, "A bukszus mögül" című novellája. Ebben az "új egyszerűség" (Esterházy) jegyében fogant írásban egy idős házaspár lesi a szembeszomszédját, egy fiatal nőt, akit reggelente visznek haza változó autók. A novella olyan, mintha a szerző előre pontosan elgondolta volna, aztán leírta volna, amit elgondolt. Elég banális, ahogy az utolsó bekezdésből megtudjuk, amit a kukucskáló szomszédok csak nagyjából sejtenek. A házaspár rajza bárgyú, a novella nyelve igénytelen. Például nem hiteti el, hogy a két ember "boldogságának egyik fő katalizátora" ---- de már ez is! Ez úgy hangzik, mintha a szerző lusta lett volna fogalmazni, mert valójában mintha arról akart volna írni, hogy mi tartotta össze a házasságot, vagy mi tette elviselhetővé az egyhangú napokat, vagy tudom is én. (És mellesleg: mi volt a másik - vagy a többi - "katalizátor"?) Szóval nem hihető, hogy "Balázs bácsi és Kati néni boldogságának egyik fő katalizátora az a játék amit még fiatal, de már tévénéző párként véletlenül találtak ki." Mármint hogy adandó alkalommal "rádió- vagy tévéműsorcímmel, esetleg újságnévvel [mi az, hogy újságnév? nyilván újságcím; ez a mondat sincs megírva] kellett válaszolnia a másiknak." Az ilyen válaszok, hogy "168 óra" vagy "Kék fény", valahogy nem a házaspár életének sivárságára világítanak rá, hanem írói szempontból kínosak.
Van még egy olyan mondat is, amiben le van írva a "félelemmel vegyes tisztelettel" szófordulat, sajnos anélkül, hogy erről az igénytelenségről tudni látszana a szöveg.
Az írás végén álló, szokásos kis jegyzet szerint a szerző prózakötete előkészületben van a Kalligram kiadónál. Mit mondjak, ha ez igaz, abban sokkal, de sokkal jobb írásoknak kell lenniük.
