Csak most néztem meg az októberi Tiszatájt (a honlap is ezt jelzi frissen megjelentnek). Az öt kritikából háromba olvastam bele, de egyik sem csinált kedvet a recenzeált könyvhöz, őszintén szólva a kritika végigolvasásához sem. Bod Péter Egressy Zoltán "Szaggatott vonal" című könyvéről például három oldalt írt, amiből az első fél oldal arról szól, hogy az "Aparegény" alcímet viselő könyv valójában "fiúregény". (A kritikus idéz egy interjút, amiből kiderül, hogy az alcím kiadói igényre született: mintha így jobban el lehetne adni a könyvet - amit kétlek.) Itt egy mondat az írásból: "A szöveg döntő többsége az apa nélkül felnőtt gyerek lelki defektusának kórrajzát dokumentálja, amelyben a rossz érzések magától értetődő természetességgel bukkannak fel az elbeszélői emlékezés során." Ilyen tónusban bizonyára az "Édes Anná"-ról, "A varázshegy"-ről, de még a "Piszkos Fred, a kapitány"-ról is lehetne írni - "a társadalom kivetettjeinek és különösen a tengerészek legalsó rétegének iránytalan sodródását groteszk, de együtt érző humorral bemutató kalandregény-paródia" - de sok olvasót ezzel aligha lehetne szerezni a könyvnek.
Akkor érkezett meg a vonatom, amikor Temesi Ferenc Bartókról szóló regényrészletét olvastam. Az anekdotikus elemekkel, szakkörökben bizonyára unalomig ismert zenészpoénokkal telepakolt, jól megírt szöveget addig mindenesetre élveztem. ("Tudja, miből tudom, hogy hamisan játszik?" - "Nem." - "Hogy mozog a vonója." Vagy: a brácsa valójában ugyanakkora, mint a hegedű, csak a hegedűsök feje nagyobb.)
Csehy Zoltán, a nekem addig nem túl izgalmas antikizáló korszaka után, néhány éve nagyon jó verseket ír, a két évvel ezelőtti Alföldben megjelent "Webern halála" szerintem egyszerűen bődületes. Sajnos még senki sem tette fel ezt a több oldalas verset a netre, az Alföld pedig elég fukar kezekkel méri az archív anyagait, pedig nem hiszem, hogy ha elérhetővé tennék mondjuk a teljes 2009-es évfolyamot, az az aktuális számot annyira kannibalizálná. Egy jó részlet az egyik mostani - egyébként nem olyan emlékezetes - "szonettből": "Ó, ez az emelkedettség! / És a megmagyarázhatatlan sorrend. / Vissza a leütések / hidegébe, hogy az ujj hártyásodjon szinte, // és vörösödjön, mintha ujjá fagyott / vér lene csak, / a bőr érzékszerve nélkül."
Ignácz Ádám írása (alcíme szerint: "Széljegyzetek Arnold Schönberg és Ferruccio Busoni Liszt-recepciójához") nemcsak egy esetleges műveltségi vetélkedő fődíjas kérdésének megválaszolásához jöhet jól, de tényleg nagyon érdekes is. Schönberg írása mintha Schönbergről szólna inkább, mint Lisztről (ami nem baj, csak feltűnőbb a szokásosnál), pl. ez a mondat: "a lényeg, a slendrián, a divat, a tudatlanság, a közönségesség, az irigység, az intrikák, a tehetségtelenek és középszerűek sikere, a valóban jelentős művészek sikertelensége, a simulékonyak jól fizetettsége és a makacsok nélkülözése - ez mind ugyanolyan maradt, mint korábban volt."
Bán Zoltán András "Balcsillagzat (avagy Öregkori bűnök)" című regényrészlete is akkor izzik fel, amikor zenéről van szó, bár aligha tévedek abban, hogy a két beszélő megszólalásainak módja amúgy is roppant zenei, mármint abban az értelemben, hogy a bekezdéseknek, mondatoknak valóságos dallamívük van, amely egyébként sokszor megszólítástól - "Ambrus." ... "Ambrus." - megszólításig tart. Kandra - engem nagyon zavart, hogy csak viszonylag későn jöttem rá, hogy az ezt a nevet viselő szereplő is férfi - egy ízben "harap egy katona disznósajtot". Az én nyelvérzékem szerint katonát nem lehet harapni, csak hamm, bekapni (ráadásul önmagában disznósajt nem is lehet katona), hiszen ez afféle mikroszendvics. Amit - és ahogy - Bán Liszt "Unstern" című kései zongoraművéről ír, az szintén nagyon érdekes, sőt meghallgatva a darabot, valósággal kísértetiesen pontos: "olyasvalaki dörömböl itt, akit élve temettek el." (Két előadást is idelinkelek a Youtube-ról: az egyik legutóbbi hozzászóló szerint ez "legalább kétszer gyorsabb a kelleténél", úgyhogy körülnéztem lassabbért, de általában nem jó a hangminőség, ezé meg hiába megfelelő, ha "egy kicsit túl lassú". Ezeknek a kommentelőknek semmi sem elég jó.)
