Ez is az Ezredvégből. Kerék Imre Ovidiust fordított, Babits után. Az új fordítás szerintem nem jobb, de még a hangzása sem modernebb (sőt, itt-ott nem is különbözik eléggé a korábbitól). Lehet választani, nem írom ide, hogy melyik kié. A megoldáshoz az utolsó szavakra kell kattintani.

Forró nyár: fele útját járta meg a nap az égen,               Nagy hőség volt, félúton ragyogott a Nap éppen,
  lankadt tagjaimat lágy kerevetre vetem.                          fáradt tagjaimat várta vetett nyoszolyám.
Félig nyitva zsalum, félig leeresztve a függöny.               Félig nyitva hagyott zsalumat függöny suhogatta,
   Mint mikor az erdőn lombba szűrődik a fény,                   mint ha a Nap fényt szűr erdei lombokon át,
vagy mikor eltün a nap, s halk árnyakkal jön az alkony,   vagy ha a Nap tűnik s puha árnyakkal jön az este,
   vagy mikor oszlik az éj: csöndbe dereng a szoba.             vagy mikor éj múltán késik a hajnali fény.
Illik az ily halk fény, ha szemérmes látogatót vársz:        Illenek ily árnyak hozzá, ha szemérmes a lányka,
   a remegő lánykát merni tanítja az árny.                            a remegő kedves bújva ölelni szeret.
Ime Corinna bejő, öltözve rövid tunikába:                       Íme, Corinna belép, tunikája lazára megoldva,
   kettős hajfonata rejti nyakának ivét:                                márványszínü nyakát rejtik a fürt-fonatok.
így mehetett hajdan nyoszolyája felé Semirámis,            Éppígy szánta magát ölelésre a szép Szemirámisz,
   így a hires Láis dús szeretői elé.                                       s így Láisz, sok erős férfiakat szerető.
Ritka szövésű finom tunikája, nem sokat árt az:             Lenge-finom tunikája bár nem olyan sokat ártott,
   mégis tépte kezem, s védekezett a leány,                        téptem testéről, míg ő védekezett,
védekezett a kacér, noha győzni percre se kívánt,           harcolt, ám látszott, hogy nem diadalra törekszik,
   s végre mohón önkényt adta föl a diadalt.                         épp csak néhány perc, s végre megadta magát.
S óh mikor ott állott ruha nélkül előttem! alakján            S óh, ott állt, szemeim boldogságát betetézve,
   szomju szemem nem lelt egy makulányi hibát.                  pőrén, s nem mutatott egy mákszemnyi hibát.
Mily vállat láttam! mily dús karokat tapogattam!             Mily vállat láttam, s mily telt tomport tapogattam,
  mily dagadón idomult emleje ujjam után!                           s két bimbója hegyes, épp tenyerembe-való
S csókvert melle alatt mily tündöklő sima has nyúlt!        volt és formás melle alatt vakitó, sima has nyúlt.
   Mily buja, dús csípők! Mily fiatal, deli comb!                        És a remek csípők! S két ruganyos deli comb!
Mit soroljam el egyenkint? Nem volt hiba benne,             Egyenkint mit taglaljam? Neki mindene szép volt,
   s minden szépségét meztelenűl ölelém.                             s lángbaborult testét adta, hajolva fölém.
Gondolhatni a többit!...Lankadtan pihentünk már...         A többit ki-ki tudja… Ernyedten pihenünk már…
   Óh csak bús nyaraim sok dele volna ilyen!                          Óh, érjek sűrűn ily gyönyörű deleket!