Tamás Gáspár Miklós „jubileumi” Ady-cikke két változatban olvasható a világhálón: az első még karácsony előtt jelent meg a Népszabadságban, a második január hetedikén a Transindexen. Utóbbi – hosszabb – változatot a szerző két kolozsvári barátjának bírálata ihlette. Összevetettem a két szöveget.
„Száz évvel ezelőtt Adyn kívül senki se látta, hogy Erdélyt elvehetik. Mert az országokat, dombvidékeket, folyópartokat el szokták, el lehet venni. Oda lehet adni. El lehet cserélni.” Az első mondat megvolt az eredetiben is, a folytatás az újabb változat hozadéka. TGM jó rétor és nagy stiliszta, a variálás és ismétlés eszközeivel (elvehetik – el szokták – el lehet – oda lehet – el lehet) nagy hatást ér el. Az egy helyben járó nyelv a tehetetlenségről beszél, hogy még jobban fájjon. (Sajnos el tudom képzelni, hogy némely elvakultak kiragadják ezeket a sorokat, s azt mondják, Tamás Trianont élteti.)
A szerző néhány fontos írás fényében újabb szempontokat is figyelembe vesz és helyenként árnyalja gondolatmenetét, módosítja álláspontját. Legfontosabb (új) hivatkozása Deleuze és Guattari könyve: Kafka. A kisebbségi irodalomért. Domingo a múlt héten írt egy posztot, annak fényében is érdekes Tamás Gáspár Miklós alábbi önkorrekciója.
A Népszabadságban:
„A megmaradtak is egyre sebesebben asszimilálódnak, magyar nyelvi kompetenciájuk egyre gyöngébb – délvidéki nyelvészek állapították meg, hogy egyre kevesebben képesek magukat kielégítően kifejezni akár magyarul, akár szerbül –, magam is csak azért értem hiánytalanul a romániai magyar lapokat és szájtokat, mert tudok románul, de a vajdasági magyar publikációkkal már gondjaim vannak, mert szerbül sajnos nem értek.”
A Transindexen:
„Bár nem is tudom, az asszimiláció, a beolvadás miatti búbánat nem konzervatív érzés-e (értéktelenebb-e ugyanaz az ember, ha már nem magyar, hanem immáron román vagy szerb? – értéktelenebbnek tartunk-e valakit, aki már nem német vagy horvát, hanem immáron magyar?), s azt se tudom, az idegennyelvi behatások („nyelvromlás”) miatti siránkozásom nem a spontánul alakuló regionális nyelvváltozatokkal szembeni intolerancia-e? (Vö. Deleuze/Guattari: i. m.)”
Ez más tenor; már csak ezért is érdemes volt átdolgoznia a szerzőnek ezt a kiváló cikket.