A Café Bábel hatvankilencedik, "Közelmúlt" című számában nagyszerű írás olvasható a más irányú korábbi tevékenységéről is ismerhető börtönpszichológustól, Fiáth Titanillától, "Jógyerekek a börtönben" címmel. Az a legkevesebb, hogy hamar kiderül, nem rendezett középosztálybeli családból származó fiatal elsőbűntényesekről lesz szó, hanem - többek közt - a "menőkről". (Ahogy az is kiderül, hogy a börtönben nem szívesen nevezik a menőket menőknek, mert ha a szót őrök használják, sosem nélkülözi az ironikus felhangokat.) A cikk, amennyire egy kívülálló (mármint a pszichológiához, nem a börtönviszonyokhoz nem értő - bár azokhoz sem) megállapíthatja, nagyon szakszerű. Az értékviszonyok, a viselkedési módok, az önkép, illetve annak kifejezésének kérdéseit nagyon érdekesen mutatja be a cikk. És bár ezt nyilvánvalóan egy sajátos miliő háttere előtt teszi, nehéz szabadulni azoktól a kérdésektől, amiket a szöveg a rács innenső oldalán élőknek is feltesz, és nem a fogvatartokkal, hanem saját magukkal kapcsolatban. "A börtönben betölthető szerepek száma viszonylag csekély" - nem akarom szétszéplelkűsködni ezt a tényt, de a szerepek száma máshol sem zavarba ejtően sok. "Az önmagukról és egymásról kialakított vélekedések közötti elcsúszások, össze nem illések elsősorban a többdimenziós értékelés miatt jöhetnek létre [...] az értékelés adott dimenziójának/szempontjának gyors megváltozásával könnyedén átalakíthatjuk [az] egy-egy személy pozíciójáról kialakított elképzelésünket" - erről meg egy barátom "Egykori iskoláimba" című és "Pali bácsi visszatér" alcímű versezete jut eszembe:
Pali bácsi
az iskolatalálkozón, tanítványainak:
Pali bácsi,
egykori tornatanáruk.
Azoknak, akiket nem tanított,
de mackófölsős büsztjét ismerik a tablókról:
egy tornatanár.
Akiknek a tablókról sem ismerős:
csak egy régi tanár az iskolából, esetleg egy még régebbi diák.
Azoknak, akik épp az iskolából látják kijönni:
valaki az iskolából.
De a trolin már csak egy utas:
egy pali, vagy egy bácsi.
Jó a cikk szövege, olyan - nyilván jó drágán megfizetett - gyöngyszemek is vannak benne, mint ez a rész: "Ha lehúzási szándékkal megkérdezik a szállításban, amikor össze vagyunk zsúfolva akár százan is egy nagy zárkában, hogy na, öcsém, mi van a zsákodban, csak annyit mondok: »Két szar bévés [büntetésvégrehajtási, börtön-] májkrém meg négy év bűnvádi!« Látják, hogy komolyan beszélek, ezért nem szórakoznak tovább. Még a leghülyébbnek sem éri meg két konzerv meg egy arccsonttörés miatt itt rohadni évekig." Az utolsó mondatot - "A szabadság nem állhat vesztésre - a börtönben sem" - nem érzem megalapozottnak. Nekem a cikk inkább azt mondja, hogy itt kint sem vagyunk teljesen szabadok. Az például, hogy egészen kellemetlen mértékben megjósolható, hogy éppen hol tartózkodunk, a hálózatkutatóktól lehet tudni. Arról nem is beszélve, amit Robert De Niro mond az "Igazságos gyilkosság" című filmben: „Csak a bűnözők és a rendőrök tudják, mi folyik az utcákon. A többiek vagy vásárolnak, vagy mennek valahova.”
