Bán Zoltán András a Revizoron szemlézte az Irodalmi Magazin első, Illyés-számát, elég jól. A cikk végén a filológiát kéri számon az Illyés-szakirodalmon. Következzék egy szerény hozzájárulás.
Illyés "Kora tavasz" című regényét nemigen szokták emlegetni, pedig szerintem jobb, mint a "Hunok Párisban" vagy a "Puszták népe", amely utóbbinak múlhatatlan erényei szerintem elsősorban nem irodalmi természetűek. A "Kora tavasz"-nak két részlete is valóságos remeklés: az első kötet pusztai korcsolyázása vagy a második kötetből az a rész, ahol a főhős jelentős fantáziáról tanbúbizonyságot téve olvassa fel a vak nagyapjának a tegnapi vagy még régebbi régebbi újságot - mint aznapit.
De jöjjön a delfin! Az ifjabbak kedvéért egy előzetes megjegyzés: Szörényi László nyomán nevezzük delfinizálásnak az - elvileg nem is létező! - Kádár-kori cenzúra sajátos eljárását, arra utalva, hogy a francia udvarban "ad usum Delphini, azaz a trónörökös (franciás latinsággal Delphinus - azaz Dauphin) használatára a klasszikusokból kiirtották azokat a fejezeteket, amelyeket az újkori ízlés szeméremsértőnek ítélt".
Szóval ez áll a "Kora tavasz" reprezentatív ("Illyés Gyula Munkái VI.) 1972-es kiadásának 247. oldalán (1918-1919 telén járunk): "Később sokszor olvastam a kifejezést, hogy az ország is feküdt, elnyúlva a földön. De fektében is mennyi ösztökélést kapott, mennyi goromba figyelmeztetést az oldalába." Majd új bekezdésben: "Akkor sértődötten és dühödten kerestem a magyarázatot, ma már nyugodtabban." Csakhogy az "oldalába" után, az utolsó, egymondatos bekezdés előtt a regény 1941-es első kiadásban még van valami: "A románok a csehek naponta hátbaszúrták az országot, naponta elvettek egy várost, a látható nemzet meg sem moccant. Miért engedték a felnőttek a hazát?"
Ezután mindjárt egy nagyobb rész van, mintegy baltával kivágva. A csonkolást különös fénytörésbe állítja a tény, hogy a szöveg épp a csonkolás metaforájával szól az ország megcsonkításáról.
1972: "A betegnek még akkor is viszket a bokája, midőn lábát már napok előtt tőből levágták, a test így csapja be a lelket. Magyarország csak január felé szisszent fel a novemberben elkezdett iszonyú operációra. Ma csodálatosnak tűnik fel, de eladdig az emberek fölényesen mosolyogtak a legszörnyűbb hírekre is. A mosolyban biztonság volt. Bizonyos vagyok benne, ha a felnőttek tudják, hogy vége van, végérvényesen vége van a hadak idejének, nem hagyják a hazát.
A felnőttek azonban ezt nem érezhették. Soha annyi zengő parancs, vezéri utasítás, fenyegetés és Höfer-ízű magyarázat nem hangzott Pestről, mint abban az időben."
1941: "A betegnek még akkor is viszket a bokája, midőn lábát már napok előtt tőből levágták, a test így csapja be a lelket. Magyarország csak január felé szisszent fel a novemberben elkezdett iszonyú operációra. Ma csodálatosnak tűnik fel, de eladdig az emberek fölényesen mosolyogtak a legszörnyűbb hírekre is. A mosolyban biztonság volt. Kolozsvárt levágják, sőt már le is vágták? Mindenki azt gondolta, amit a józan észnek gondolnia kellett: ugyan, hisz enélkül nem lehet járni! Pozsony nélkül a lét egyszerűen elképzelhetetlen volt. A fájdalom akkor öntötte el a testet mikor az Kolozsvár és Pozsony és Kassa nélkül is tovább élt.
Én minden csonkítás után szinte személy szerint kisebbnek éreztem magam. De a felnőttek még akkor sem az országban gondolkodtak, hanem stratégiában; ahogy a csukaszürke katonasipkát, úgy a katonai észjárást sem tették ki a fejükből. Erdély elvesztése egyszerű visszavonulás volt; épp a háború alatt tanulták meg, hogy emiatt nem kell szégyenkezni. Bizonyos vagyok benne, ha a felnőttek tudják, hogy vége van, végérvényesen vége van a hadak idejének, nem hagyják a hazát.
A felnőttek azonban ezt nem érezhették. Soha annyi zengő parancs, vezéri utasítás, fenyegetés és höfer-ízű magyarázat nem hangzott Pestről, mint abban az időben."
Mellesleg a Digitális Irodalmi Akadémia feltehetőleg gondosan karban tartott honlapján, annak bizonyára szakértő szemmel szerkesztett szövegében is a csonka változat van. El se hiszem, hogy nekem kell szólnom.
