HTML

Folyóméter - folyóiratfigyelgető

Mit írnak az irodalmi és kulturális folyóiratok

Friss topikok

  • exterminador: Thomas Mann-nal kapcsolatban ne lehetne nívósan fanyalogni? Nana. (2021.11.09. 21:45) Sajtó, hibák, Weöres, madzag
  • bárki314: Kedves Seemann! Hozzáférhető még ez az elemzés valahol? (2019.03.16. 09:25) Ki a tettes?
  • vargarockzsolt: Ezt is meg kéne őrizni. (2015.03.12. 22:22) Kert, kimarkol, zenedoboz, ponty
  • vargarockzsolt: Szántó Dominika és a pénzügyi irodalom Paolo Coelhója. A Rakovszky vers most itt: www.pim.hu/objec... (2015.03.12. 22:11) Interjúk
  • vargarockzsolt: "Nemes Z. Márió szerintem kritikusnak, értekezőnek sokkal jobb, mint költőnek." Akkor most innentő... (2015.03.12. 21:53) Szép és kevésbé szép írások

Linkblog

Weöres 1000

2013.06.28. 03:06 Szántó Domingo

Az idén százéves (a cím melléütését úgy hagyom) Weöres Sándorról most sokat, sokfélét és sokfelé írnak, a friss Holmi Weöres-szekciójában például Tomaji Attilától olvasható "bolero" címmel hommage-vers. Nem tetszik. A ritmus a weöresi "Bolero" hosszú, nyolcas jambusainak lüktetésétől teljesen idegen: "Itt maradunk, nem hűl ki a párna utánunk, / bevetetlen marad az ágyunk" stb. Főhajtásnak az kevés, hogy a "mind elmegyünk" helyett a vers azt próbálja elhitetni, hogy "mindannyian itt maradunk".

Különben az eredeti Weöres-versnek van szentelve a Lator László tanulmányának fele is, amelyben egy tévéműsort is említ, amelyben a költő felolvasta a versét. A videó itt megtekinthető (a szöveg külön pl. itt), kár, hogy az utolsó néhány másodpercet, ahogy Weöres "leejtett karral, tétován, tehetetlenül" csak áll, levágták, Lator azt írja, Weöres a Muraközi utcai háza kertjében olvasta föl a verset, de szerintem valahol máshol: a háttérben folyó folyik, vagyis ez nem a Rózsadomb.

A Weöres-vers legjobb átirata különben Imreh Andrástól való, idemásolom, úgy látom ez "Hommage" netes prömierje:

Nem múlik el ameddig itt vagyok tudom nem múlik el
már messze jársz de hallom hangodat az égi rádión
üvegharang alatt kereng a hangod és nem múlik el
csak elrepül de visszaszáll akár a költöző madár
belülről körbeszáll az égi sajtharangfedőn
de visszavárja régi fészke ó a régi fészket
már más madár üli még néhány év a kis hajókabin-
szerű lakás eloldva ring a város tengerén
majd minden eltünik a a tengerészkalap a nádredőny
a négy zöld tengervízgolyó a tüsszögő cicák
s a szárítókötél mint ősmadárnyi hangszalag zenél
az égi rádión talán már nincs is égi rádió
csak két fülem csavart csigák az ázott csillagok között
az éter tengerén és bennük ott dörög a régi hullám
mely átcsapott felettük és csak hab maradt meg bugyborék
s már nincs sehol de hangja néha feldörög s nem múlik el.

1 komment

Címkék: Weöres Sándor Holmi Imreh András Tomaji Attila

Hévizezés

2013.06.27. 00:41 Szántó Domingo

Az idei második (Rejtő Jenő-s) Hévíz olvastán úgy éreztem, ez kevés. Bár pl. Bárdos Deák Ágnes Simon Mártonnal és Závada Péterrel készült beszélgetése érdekes volt. Engem ugyan meglepett, hogy vannak, akik "támadják" a slamet. Ez komoly? Olcsó dolognak tartják, vagy mi? Hát, nyilván van slamben is jó meg rossz  azt hiszem, ez tényleg ilyen egyszerű, ráadásul a jó slam, az költészet, a költészet egyik alfaja (ha nem is omegaja – bocs). Látom, Simon Márton honlapján ez egy elég friss poszt: nem olyan jó, mint a Nemes Nagyhoz írt vers, Weöres ebben alig-alig alibi, de az utolsó előtti szakasz nem rossz, az utolsó pedig nagyon jó. 

Háy János Weöres-pályaképéről már volt szó. Nyáry Krisztián Rejtő-írását tudtam volna nélkülözni, a Thuróczy Gergely irodalomtörténésszel készült külön interjú után pedig pláne. Mindkét cikkből kb. annyi maradt meg, hogy ha Rejtő diktált, a gépírónő nem nevethetett – szinte minden mást olvastam a "Piszkos Fred és a többiek..."-ben. (Több mint furcsa, hogy Hámori Tibor képes, olvasmányos Rejtő-életrajza címét a három pont kivételével elorozta egy olcsó gyűjteményes kiadás azokból az évekből, amikor már és még Rejtő művei nem voltak jogdíjasok.)

Bíró-Balogh Tamás írása Krúdy két dedikációjáról maximum a szakértőket érdekelheti (ismerek embert aki ha fáradt, bibliográfiákat szeret olvasni), pedig Beck András bebizonyította, hogy dedikációról is lehet lebilincselően, igen, lebilincselően érdekes cikket írni. Grecsó két özvegyasszonyról szóló novellája meg van csinálva, de hát ez a minimum. Szécsi Noémiét kb. két hónap távolából nem tudom felidézni. Bartis írása – "A páva", regényrészlet – olyan, mintha körzővel-vonalzóval készült volna: nagyon kimódolt. A wermachtos ezredesnek például ugyanaz a kettős keresztneve, mint Goethének, és ugyanolyan kulturált, mint Vercors-nál a német tiszt ("A tenger csendjé"-ben? vagy valamire rosszul emlékszem?), és szerepel a szövegben egy dr. Klaus Klaus nevű filozófus is – mi végre? Aztán itt ez a prédikáló hang, amit az sem ment, hogy a szereplő utána nem sokkal főbe lövi magát: "Holnaptól majd mindig lesz itt valaki, aki a mi cigányainkat megbecstelenített, lemészárolt embereknek tartja, a saját cigányait meg szükségszerű túlkapásnak, tévedésnek. És talán még lesz is ebben egy szemernyi igazság. Nem több, csak pont annyi, amennyi a meghasonláshoz kell. És ez a meghasonlás fogja tönkretenni az országot (...) cigányok, buzik meg kommunisták nélkül igen jól meglettek volna. Mert közben tiszta szívből tudtak volna gyűlölni minket. És a gyűlölet erőt ad. Sokkal több erőt, mint a hit, remény, szeretet" – ez utóbbit már a sith lovagok is tudták, itt abba is hagyom.

Először a Weöres-számról is azt gondoltam, hogy kevés: egy nívósabb napilap közepesre sikerült hétvégi mellékletét idézi fel. De Fehér Béla dödöllológiai írása jó, Marton László Távolodó "zenés napló"-ja pedig nagyon jó (minden nap fő érzéséhez, hangulatához "idéz" egy lemezt, de van olyan durva nap, amelyikhez nem talál idézhetőt.) Darvasi "Virág" című novellája szerintem olyan üres, mint amilyennek Lengyel Imre Zsolt írta le a legutóbbi kötet darabjait a Műútban. Itt egy apa és fia él egy tanyán, a fiú nem túl kommunikatív, valami értelmi problémája van, de egyszer mégis csak tesz egy váratlanul értelmes gesztust. Ennyi. Mintha úgy íródott volna ez a novella, hogy a szerző kihagyja egy kis tanyasi családból az anyát, és megnézi, hogy mi történik. (Hát, nem sok, vagy nem jól nézte.) Ezenkívül vannak még ilyen mondatok: "Nem feddte már a fiút, ha butaságokat tett" (talán "feddte meg", vagy még inkább "szidta le" – és mi az, hogy "butaságot tett"? legfeljebb "csinált"), "Lassan megenyhült az idő, a közeli réteket a kutyatej sárga napocskáival hintette be a meleg." Darvasi az utolós szépirodalmi közlemény a lapban, Varga Mátyás "Hajnali 3" című verse az első – nekem erre a lírára nincs fülem, egyszer, máskor talán ezt bővebben is kifejtem (?).

Ebbe a számba  Kerékgyártó István írt jól megcsinált  (Grecsóénál kevésbé sikerült) novellát – de hát ebből a zsánerből, amit az írók mintha csak azért írnának, mert ráérnek, tizenkettő egy tucat: a  vidéki egyetem filozófia tanszékének piti dolgozói gyenge karikatúrák, a sztori (a városban él a mellőzött mester, akit felkeres a fiatal tanársegéd a kérdéseivel, amelyekre persze nem kap választ) vérszegény. Esze Dóra novellája tele van legfeljebb csak diszkréten pukkanó, de nem robbanó patronnal, pedig az ő története a legérdekesebb: egy ingatlanügynök az egyik ügyfelétől kapott mellékes információból jön rá, hogy a férje megcsalja. Tulajdonképpen jó, hogy a január 11-én született nőnek kabalája az "1.11" (akár órában, akár házszámban vagy emelet-ajtóban), és jól van megrajzolva a maga vázlatosságában is a ceglédi vonal, a rákos kislánnyal. (De miért kell meggyógyítani? Kétszer annyi hajat növeszteni a fejére, mint a kopaszsága előtt volt?) Szerintem rossz ízlésre vall olyanokat beleírni, hogy "nézni is tereh". Aztán minek kell egy érdektelen, éppen csak megemlített női szereplőt Szivárványnak hívni, miért kell a büfögést "rodrigó"-nak nevezni, minek kellenek a  "beszélő" állatok, miért kellett a férfinak a Taráz nevet adni? (Jó, furcsa név kellett, de nem ilyen mesterkélt.) Azt, hogy ez egy jófej, furcsa család, szerintem jobb lett volna máshogy érzékeltetni, mert így a hatás inkább kínos. Király Levente "Szürathosz" című novellája olyan, mintha valami példabeszéd lenne (annak nem kell érdekesnek lennie), de aztán mégsem bizonyul annak.

Gelencsér Milán "Szabad Horác" című verse – így kezdődik: "végre ráborult az ég a vasúti töltés bordáira és az / istenek könnye a panelek kulcscsontjára fagyott" – nem igazán tetszett, de az oldal alján a szürke csíkból kiderül, hogy a szerző tizennyolc éves, és ez "az első folyóiratközlése", ami azért mégiscsak más színben tünteti fel ezt a kicsit kamaszos, kicsit Petri György-ös, kicsit huszonegyedik századi etűdöt.

Szólj hozzá!

Címkék: Weöres Sándor Nyáry Krisztián Hévíz Műút Darvasi László Simon Márton Lengyel Imre Zsolt Király Levente Závada Péter Grecsó Krisztián Esze Dóra Bárdos Deák Ágnes Thuróczy Gergely

Sajtó, hibák, Weöres, madzag

2013.06.25. 23:45 Szántó Domingo

Megvettem az új Weöres-könyvet, az Elhagyott verseket. Steinert Ágota gyűjtötte össze és rendezte sajtó alá a sorozatnak ezt az új kötetét is, de úgy látszik,a végére elfogyott az idő, mert ahhoz képest, hogy csak bele-beleolvasok, túl sok a sajtóhiba. Pl. Kis, modern irodalomtörténet, 195. o., 3. sor: "A fellépésekor elmegetegnek titulált és ma a legkorhadtabb akadémiák által elismert költő"; Évának, 249. oldal, 2 sor: "belekövülnék én e pillnatba"; A müncheni olimpiászra c., disztichonban írt vers első sora így szerepel a könyvben: "Ötgyűrűverseny! Az emberiség játékszere voltál", de ha ez ember megpróbálja elskandálni a hexametert, a sor közepe felé rájön, hogy csak úgy jön ki, ha az első szót – ami egyébként igazi telitalálat – dunántúliasan, Weöres kiejtésének megfelelően "Ötgyürüverseny"-nek olvassa. A [Kiegészítés a Magyar etűdökhöz] c. darabokban olvasható (381. o.) ez a strófa: "Van nekem egy kerek tükröm, / a keretén tulipán, / ottan szokta feszegetni / hajamat a jó anyám." Ha nem volna a többi sajtóhiba, nem gyanakodnék, hogy "feszegetni" helyett nem "festegetni" áll-e a kéziratban (bár az egyszerűbb olvasat volna, úgyhogy az meg azért gyanús), de így igen. Ahogy azt sem tudom, hogy az In memoriam Janii Pannonii címben (652. o.) a hibás "Janii" alak (a helyes  bár tényleg furcsa  "Jani" helyett)  Weöres vagy a szövegkiadó hibája-e.

A Nők Lapjában Vig György írt Weöres Sándorról egy elég gyenge cikket, talán csak az menti, hogy  ahogy látom  mintha a nőkre kellet volna kihegyezve lennie, márpedig erről a témáról nem mondható, hogy a weöresi életmű kulcsa lenne. Emellett Vig  vagy a korrektor  Baumgartnernek nevezi a híres díjat, Baumgarten helyett.

A lap utolsó oldalán, a 10 kérdés című interjúban Cserna-Szabó András nyilatkozik, és a portrén jól látszik, hogy a Hévíz új, Weöres-számát tartja a kezében. A Hévíz Háy Jánostól közölt szerintem elég iskolás pályaképet Weöresről, amelyben Vas István nevét kétszer is Vassnak írják. "A mai olvasó sokszor hajlamos Weörest a vékonyka hangja, apró termete miatt olyannak látni, aki tulajdonképpen örök sérüléseket hordoz magán, először, hogy kiesett az anyaölből, aztán, hogy nem járhatott oviba"  írja Háy, szerintem meglehetősen alaptalanul.  Aztán, hogy a Tapéta és árnyék "az életmű egyik fénypontja" lenne? (Talán Tandori szerint is az, [a tapéta szóra kell keresni az oldalon] de engem nem győz meg. Az "Egyszerre két este van" négysoros   az "árnyék"  az Elhagyott versekben is szerepel, az [Ami a Rongyszőnyeg II-ből kimaradt] című három kis darab egyike, ebben a formában elég jelentéktelen.) "Elismerések jobbról, balról, közönségtől, hivataloktól, de a szakmában mégsem vált teljesen otthonossá" - ez utóbbit meg hogy érti Háy? "A fanyalgók legtöbbször a túlduzzadt és heterogén életműre panaszkodnak"  Weöresön fanyalogni? És e fanyalgókat idézni? (Esterházy írja, hogy Thomas Mann-nal kapcsolatban nem lehet nívósan fanyalogni. Azt hiszem, a Weöres-fanyalgás ugyanaz a paradigma.)

***

Nem tudtam, hogy Weöres a virtuozitásig hosszú csacsipacsikat  nagyszerű ötlettel  madzagrímnek nevezte. A "Hő-kebelű Lidi óta / Hőke belül idióta" sorpárnak  457. o.  én egy hosszabb változatát ismertem: "Aj, e nő-kebelű Lidi óta / a Jenőke belül idióta."

2 komment

Címkék: Weöres Sándor Nők Lapja Hévíz Háy János Cserna-Szabó András Steinert Ágota Vig György

Márai, Esterházy, Illyés

2013.06.13. 00:23 Szántó Domingo

Olvasom  az Irodalmi Magazin (a lap címe ízig-vérig alcímszerű) Márairól szóló, második számát. (Ma hallottam ezt a szót: bookazine - könyvnek magazin, magazinnak könyv, ilyen ez a kiadvány is.) Ez a szám karcsúbb, de jobb, mint az Illyésről szóló előző volt, bár most is sokallom ebben a drága - 1490 Ft - kiadványban a minden könyvesboltban kapható Márai-könyvekből közölt részleteket.

Illyés Márairól szóló, most közölt naplójegyzete mérsékelten érdekes, érdemes összeolvasni a Márai "Teljes napló"-jának a könyvhétre megjelent 1964-1966-os kötetében szereplő - egyébként szokatlanul hosszú és alapos - bejegyzéssel az "Ebéd a kastélyban"-ról. (A szöveg sokat finomítva, húzva a korábbi, még Márai életében megjelent, nem teljes, 1958-1967-es naplóválogatásban is benne van, az Akadémiai-Helikon kiadásában a 219-220. oldalon.)

Nagyon hasznos, hogy a "Halotti beszéd" (amit én nem szeretek, szerintem a közepesnél gyengébb vers) utóéletéből bemutatják Tamási Áron írását és Márai, illetve Cs. Szabó László válaszát. (A vers keletkezéséről és utóéletéről bővebben itt.)

"Márai olaszországi írói magánya" című cikkében Sárközy Péter nagyon sajátos különvéleményt fogalmaz meg: "Márait az általa elfogadott és önként vállalt emigráció és az ezzel velejáró, irodalomból való kirekesztettség, mint írót, elemésztette." Az emigrációban írt regényei az érvelés szerint nem állíthatók az "Egy polgár vallomásai" vagy a "Szindbád hazamegy" mellé. (A "Föld, föld!... és a Napló kivétel - de nem is regények.) Szerintem Márai itthon is sok vacakot írt, és kint is írt jókat, ő maga így értékelte a pályáját 1964-ben: "A »Sirály«,  »Gyertyák«, »Az igazi« - ez volt a rossz idő, amikor már nem azt írtam, amit akartam, hanem ami könnyebb volt, amit vártak tőlem, ami márais volt... (Egészen hasonlókat írt ezekről a könyvekről Örley István is, kortárs kritikusként.) Nyafka, hidalgós, álromantikus, komikusan dandys írások. Megmarad talán a »Medvetánc«". A »Kabala«. A »Sértődöttek« első két kötete. Talán a »Vendégjáték« és a verses változat. Talán a »Zendülők«. És a három regény, amit idekünn írtam, a "Béke Ithakában«, »San Gennaro«, »Csak jót vagy semmit«. (Ez meg mi lehet? Talán a könyvhétre megjelent "Hallgatni akartam"?) A naplók. Két hangjáték, a »Nászút« és a »Vámház«. Talán."  A cikk legjobb, legváratlanabb, legszemélyesebb mondata a "Béke Ithakában"-ról szóló részben van: "olvasmányos mű (főleg annak a magyar olvasónak, mint jelen sorok írójának, akinek megadatott, hogy Kirké szigetével szemközt nyithassa ki reggelente kölcsön-lakásának a Terracinai öbölre néző zsalugátereit)".

A friss naplókat olvasva egyébként feltűnt egy mondat: "Augusztus 17. Festők a lakásban, szőnyegtisztítás... Úgy tetszik, ez az igazi »optimizmus«. Kinek, meddig, miért? - ezek üres kérdések. Addig és csak azért, csak-azért." (103. oldal.) Az, hogy "Kinek, meddig, miért?" szinte ugyanígy szerepel Esterházy könyvheti regényében is (a Harmoniából idézve): "Kinek, hová, miért." (44. oldal.) Ez vajon véletlen, vagy van valami közös forrás? (Közvetlen idézet, kronológiai okokból, nem lehet: az 1968-ban, Washingtonban, majd 1977-ben Münchenben megjelent naplóválogatásban ez a bejegyzés, úgy látom, nem szerepel.)

Szerintem különben nem véletlen, és nincs közös forrás.

1 komment

Címkék: Márai Sándor Esterházy Péter Illyés Gyula Irodalmi Magazin Sárközy Péter

Lebeethovenezés

2013.06.12. 12:22 Szántó Domingo

Litera, Németh Gábor remek kommentje Bartók Imre írásának fél mondatához. (A Hubay-dolog itt ellenőrizhető.) (Ígérem, jövünk rendes poszttal is.)

Szólj hozzá!

Címkék: Litera Bartók Imre Németh Gábor

Dühös madarak a kortárs amerikai költészetről

2013.05.21. 10:06 Szántó Domingo

Sajátos verskritikákat közlő amerikai blog. A maguk nemében szerintem remekmű posztokkal. Egyet idemásolok.

tumblr_matg2vvYEA1rtnia0o1_1280.jpg

Szólj hozzá!

A Petőfi-kód

2013.05.10. 15:34 Noshát Ernő

„Sok olyan adatunk van, amelyek azt bizonyítják, hogy Petőfi magyarsága jórészt vállalt és bizonyos értelemben tudatosan felépített identitás volt, és nem magától értetődő adottság. Fennmaradtak olyan emlékezések, amelyek arra engednek következtetni, hogy Petőfi túlkompenzálta a családjának szlovákságával kapcsolatos frusztrációit.” Egy remek cikk Petőfi magyarságáról és identitásépítéséről, Milbacher Róbert tollából a Vörös Postakocsi honlapján: Mennyire volt magyar Petőfi?

Alul pedig további linkek (vagy pedig klikk ide és ide) a sorozat két korábbi, ugyancsak remek írásához: Plágiumvádak Petőfi ellen I-II. Idemásolom a kopfot: „Talán meglepőnek tűnhet, hogy egy olyan költővel szemben, aki a magát a »természet vadvirágának«, illetve költői gyakorlatát a természet spontán megnyilvánulásának tartotta, egyáltalában megfogalmazható bármiféle plágiumvád. Pedig Petőfit – rövid élete és pályafutása során – ketten is megvádolták azzal, hogy bizony a szokásosnál szorosabban követte bizonyos művek gondolatmenetét, vagy alkalmazta más szerzők képeit, metaforáit anélkül, hogy világossá tette volna a kölcsönzött helyekhez fűződő viszonyát.”

Plágiumbotrány, pletykák, ármányok és halálos sértődések mindenfelől – ideális olvasmány a hétvégi esős napokra!

schmitt.jpg

(Képünk illusztráció)

3 komment

Címkék: petőfi sándor a vörös postakocsi milbacher róbert

Abszolút ínség, relatív ínség

2013.04.28. 10:46 Noshát Ernő

Miközben a Szépírók Társasága Válság, szegénység, szolidaritás tartotta meg az idei fesztiválját (a programot lásd itt, egy, a megszokottnál jóval alaposabb tudósítást pedig itt), az áprilisi Jelenkor egy kitűnő Móricz-tanulmányt hoz Tverdota Györgytől „Áldott ínség: magyar élet” címmel. A téma, ahogy az alcím mondja, „az ínség móriczi gazdaságtana”, mégpedig három regény, a Tündérkert, a Rokonok és Az asszony beleszól tükrében. „A kérdés, amely választ vár tőlünk – írja Tverdota –: Melyik az a pont, ahol vele [ti. az ínséggel] szembeni stratégiánk ismételten kudarcot vall vagy megbicsaklik? A modern magyar irodalomban talán Móricz tudta a legtöbbet erről a gyenge pontról: a relatív ínségről.” A relatív ínség kényszere – így folytatódik a gondolatmenet – voltaképpen a közösséget kényszerpályára szorító „erkölcsi defektus”.

A Tündérkert természetesen politikai aspektusból járja körül a kérdést, itt „a két pontosan illeszkedő fogaskerék közé, az abszolút és a relatív ínség darálójába egy egész kis ország csúszik bele”. A relatív ínséget Báthory Gábor ambíciói táplálják, a nagyratörő hatalmi tervek, amihez viszont „az erőforrások megszerzésének unortodox módszerével” kénytelen élni: „a hiány csak úgy szüntethető meg, ha másutt idézünk elő hiányt”, méghozzá jogfosztottságot, éhezést, abszolút ínséget. A Rokonok mindezt a történelmi középosztály vonatkozásában veszi szemügyre, amely, így Tverdota, a politikai hatalom birtokában nagy lehetőséget kap a relatív ínség felszámolására, ám nem képes élni ezzel a lehetőséggel: „A történelmi középosztályhoz tartozásnak súlyos ára van, a nyereséget nem fordíthatja a maga javára, tovább kell adnia” – mindez pedig a nepotizmus és a korrupció mókuskerekébe zárja a regény hősét, Kopjásst. Végül Az asszony beleszól ismét csak más aspektusból tekint a kérdésre: a relatív ínség a világválság sújtotta középosztálynak immár állandósult közege lesz.

Az esszé befejezéseképp Tverdota ez utóbbi regény zárlatát („Nagy Budapest kicsi verebei”) visszaolvassa a mai olvasóra: „Nem rólunk szól ez a mondat?”

De lehet.

Sőt, az is lehet – és a Tverdota-írás, valamit a Szépírók fesztiválja is ebbe az irányba mutathat –, hogy a relatív ínség általános tapasztalattá válása némileg újrarajzolja a magyar irodalmi kultúra pozícióit. El tudok képzelni olyan olvasásszociológia változásokat, miszerint a lecsúszóban levő középosztály könyvet forgató része egyre érzékenyebb lesz a társadalmi tartalmakra – már persze ha a szakma kicsi verebei (a kritika, a kulturális sajtó és a kiadói apparátus munkatársai) ugyancsak megadják ehhez a szükséges segítséget. Hogy élet és irodalom közelebb araszol egymáshoz, mondjuk, a móriczi értelemben. És hát ott van a kicsi verebek irodalomtanároknak nevezett csapata: most, hogy a szegényember már nem puszta mesehős, és nem is az ántivilág irodalmi alakja, hanem mindennapi és kézzelfogható (és kellemetlen és botrányos és megkerülhetetlen) valósággá lett, akár a Hét krajcár is más visszhangot vethet egy általános iskolai irodalomórán.

1 komment

Címkék: jelenkor móricz zsigmond tverdota györgy

Feladvány

2013.04.23. 22:47 Szántó Domingo

Ernő posztot ígért, és én is olvastam ezt-azt - addig is egy kis fejtörő. Ki írta, illetve kihez szól a következő versrészlet?

Aki az ő műveit megismeri, és gondozza szívében,
megköszöni a sorsnak az égigérő fán töltött gyermekkort,
a muskátli pirosa mögött elviselt szegénységet,
hiszen magától értetődő, amit a géniusz fejez ki,
nincs fenségesebb mozdulat, mint amivel a téli hajnalon
anyánk begyújt, s nagy árnyékot vet a sötétben,
a Göncöl mesebeli titkánál nincs izgalmasabb fölfedezés,
s micsoda csodálkozás, ahogy a sáskák légtornász-hegedűi
lengnek a semmi trapézain, s mint a villanó fecske
tovatűnik a csodától ámuló költő szívével, például.

2 komment

Ők táncoltatnának vele

2013.04.17. 10:12 Olykor Leonárd

Keresztury Tibor nem csinál mást, csak hozza a formáját.

Van ugye két hír, az egyik arról szól, hogy „táncos szórakozásra, találkozásra, beszélgetésre is lehetőséget kínáló közösségi, civil ötleten alapuló program indul az Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatásával”. A másik szerint K. Máté kormánypárti politikus (Keresztury: „a fiatal demokraták egyik feltörekvő öregembere”) a hétvégén arról beszélt, hogy kétféle fiatal létezik Magyarországon: vannak a balhézók, meg vannak azok, akik dolgoznak szépen, csendben.

Naponta tapasztaljuk, hogy a stupiditásnak nincsenek határai, hogy már nincs min csodálkozni; néha még szórakoztató is tud lenni, ahogy megtörténnek a legképtelenebb dolgok. Szóra sem érdemes ez a két hír. Kereszturyt azonban nem hagyták nyugodni. Remek tárcát ír, gyönyörű portrét rajzol osztálytársáról, a fiatalon elhunyt, zseniális L. Nándorról, aki csak a maga alkotta szabályokhoz tartotta magát, és aki most annak a példája, amit már az ősidőkben is tudtak pallérozottabb elmék: hogy az emberek sokfélék. Keresztury nagyszerűen kapcsolja össze L. Nándor alakját és a lényegtelen, de szimptomatikus hírekre adott reflexiót.

„Szólnék, hogy nem. Sokféle. Attól, hogy te csak kétfélét láttál, sokféle fiatal létezik. Meg felnőtt. Meg öreg. Egyszerűbb, ha mindenből kettő van, kezelhetőbb úgy az élet, elismerem, és az is jó még benne, hogy keveset kell törnöd a fejed. Szőke kóla, barna kóla? Egy szőkét, lesszíves. Csapolt legyen vagy üveges? Amelyik hidegebb.”

„Nándi, álmodok. Vagy megőrültem. 1978 van újra. Tetőzik az ifjúsági probléma. Kelj fel, gyere, izgalmas beszélgetés vár reánk a klubban, utána közösen népdalokat énekelünk. Lesz Meggymárka és Traubiszóda. Kapaszkodj meg jó erősen: este tízig maradhatunk. Elintézte a klubvezető. Nem semmi, mi?”

Keresztury Tibor tárcája: remekmű a maga műfajában.

1 komment

Címkék: litera Keresztury Tibor

süti beállítások módosítása